- Harry még mindig nem tért vissza... Ideje... ideje eltemetni Ginnyt - szólt Arthur, felesége vállára téve kezét.

Ginny még holtában is gyönyörű volt. Hosszú, sötét szempillái árnyékot vetettek majdnem áttetsző bőrére.

Molly még mindig nem tudta elhinni, hogy azok a csokoládébarna szemek soha többé nem csillannak meg pajkosan, azok a cseresznyepiros ajkak soha többé nem mosolyognak rá... de mégsem sírt… a könnyei már elapadtak.

- Tartsunk csöndes temetést, kis körben. Az én kicsi Ginnym nem akarná, hogy nagy tömeg nyüzsögje körül - fordult Mrs. Weasley a férjéhez.

- Az nem lesz könnyű - jegyezte meg Dumbledore. - Minden barátjuk, és sokan mások is jönni akarnak... egész Anglia... az egész varázsló világ tudja, mi történt...

- Nem érdekel. Ne engedje idejönni őket - felelt Molly könyörgő hangon.

- Drágám... - Weasley úr éppen jobb belátásra akarta bírni, amikor Harry hoppanált mellettük.

- Harry! - Arthur levegőért kapott.

- Harry, drágám! - sikoltotta Molly, összecsapva kezét. - Mi történt? Hol voltál?

A fiú nem válaszolt, csak odasietett szerelme testéhez, egy kísérteties zöld lángot tartva a puszta kezében.

- Mi a... - vetette közbe Molly, de Arthur intett neki, hogy maradjon csendben.

- Ssssh! Nézd! - suttogta.

A Weasley szülők a fiúra és halott lányukra meredtek: Harry kinyújtotta a lángot tartó jobb kezét mellkasa fölött. Molly visszatartotta a lélegzetét, amint a zöld tűz apró lángcsóvává vált és eltűnt Ginny testében. Harry elhátrált pár méternyire.

Egy pillanatig úgy tűnt, hogy a lány teste tüzet fogott, zöld szikrák táncoltak körülötte, furcsa sistergő hang kíséretében.

- Ó, Arthur mi...

- Ssss! - Weasley úr az ajkához emelte a mutatóujját.

- De... - tiltakozott Molly, majd elkerekedett a szeme, amint a sistergés és szikrázás hirtelen véget ért. Arcán rémült kifejezéssel markolta meg férje karját. Arthur arckifejezése az asszonyét tükrözte, amikor hirtelen egy hang törte meg a csöndet:

- Harry... Nem tudott megölni... ugye?

- Ó, istenem! - Molly a lányához ugrott és szorosan a karjába zárta.

Pár pillanat múlva a család többi tagja is berobbant a szobába, a nyomukban Hermionéval, Sirius-szal és Lupinnal.

- GINNY! - kiáltották kórusban, és a családtagok az ölelkező trió nyakába borultak. Az ünneplő csoport pont úgy nézett ki, mint egy sok-lábú, sok-karú százlábú (Hagrid imádta volna!).

Amikor az őrülten kiáltozó csapat végül leszállt Ginnyről, a lány megkönnyebbülten felsóhajtott. - Jaj, de nehezek voltatok.

A szoba falai megremegtek a családtagok és a barátok kitörő nevetésétől. Szinte hihetetlen volt, hogy pár perce még gyászoltak.

- De... hogyan? HOGYAN? - kiáltotta Fred. - Hiszen halott voltál! Hogyhogy újra élsz?

- Pontosan ez érdekel engem is - tette hozzá Dumbledore.

- A Zöld Lángú Fáklya - felelte Harry.

- A micsoda? - kérdezte George.

- Van egy fáklya Egyiptomban... vissza tudja hozni a holtakat, de csak ha párszaszájú használja - magyarázta Harry. - Bár eléggé hosszú történet. Hadd meséljem el később.

- Ó, Percy... nem haragudtam ám rád - mondta Ginny, majd felállt, hogy átvágjon a tömegen Harryhez, aki a háttérben álldogálva figyelte a családi érzelemkitörést.

Mindenki elhallgatott: tudták, hogy senkinek sincs joga elrontani ezt a szent pillanatot a között a két ember között, akik annyira szerették egymást, hogy készek voltak feláldozni magukat, csak hogy a másik élhessen.

- Harry... - suttogta Ginny, smaragdzöld szeme szikrázott a boldogságtól.

- Ginny... - motyogta a fiú, aki könnyek függönyén át szemlélte a lányt. Alig tudta elhinni, hogy valóban visszakapta szerelmét... először nem is vette észre, hogy a Zöld Lángú Fáklyának köszönhetően Ginny szemének a színe megváltozott.

- Szeretlek - mondta a lány.

- És én is szeretlek - Harry gyengéden megcsókolta a lány ajkait, szorosan a karjába zárva őt. Úgy ölelte, mintha soha nem akarná elengedni.

Az ikrek kuncogni kezdtek, Ron Hermionéhoz lépett és megfogta a kezét, Fleur pedig Bill vállára hajtotta a fejét, míg Molly könnyekben tört ki.

Sirius, Lupin és Dumbledore csöndesen mosolygott, és Albus arcán látszott, mennyire büszke mind Harryre mind Ginnyre.

- Hé... elég ebből, srácok! - George megveregette Harry vállát.

- Ha? - a fiú elengedte Ginny ajkát, és úgy elvörösödött, mint a lemenő nap.

- Ezt tartogassátok az esküvőre! - vigyorgott Fred. - Mert lesz esküvő, igaz?

- Hát persze, hogy lesz - bólintott Harry. - Amilyen hamar csak lehet.

- Ha már ilyen sokáig vártatok, nem várhatnátok karácsonyig? - vetette közbe Dumbledore.

- Miért? - vonta fel a szemöldökét Harry.

- Mert múlt novemberben esküvővel összevont karácsonyi bált ígértem a diákoknak - mosolygott Albus. - És szeretem megtartani a szavam.

- Ez azt jelenti... azt jelenti, hogy visszajön, Dumledore professzor? - Hermione arca felragyogott.

- Igen, Granger kisasszony... Attól tartok, hogy kénytelen lesz elviselni egy ilyen bolond főnököt - válaszolt Albus, miközben szeme pajkosan csillogott. - A minisztérium tegnap küldött egy baglyot. Újra szükségük van rám.

- Akkor Piton nem lesz többé igazgatóhelyettes! - rikoltotta örömmel Ron.

- És nem lesz sötét varázslatok kivédése tanár sem - somolygott Dumbledore. - Szeretettel várjuk vissza Remust.

Lupin mosolygott - Én pedig örömmel folytatom a tanítást.

- Király! - kiáltotta George. - Minden jól végződött! Mi lenne, ha most rendeznénk egy jó kis bulit?

- Nagyszerű ötlet! Hozok néhány Weasley-féle tüzijátékot! - tette hozzá Fred. - Meghívhatom a Griffendéleseket, a Hollóhátasokat és a Hugrabugosokat?

- A Griffendéleseket... a Hollóhátasokat... és a Hugrabugosokat? - Molly elsápadt. - Hány személy az? És... Mi az a Weasley-féle... Fred! George! Megmindtam, hogy nem kisérletgetezhettek a házban!

- Kábé hatszázan vannak... - tért ki a válasz elől George, angyalian ártatlan arccal.

- Óriási! Vállalom a költségeket! - kiáltotta Harry. - Végül is nyertem ötezer galleont a Hold Futamon... El ne kezdjétek a bulit nélkülem!

- Miért? Hová mész? - kérdezte a jegyese.

- Indiába... ott hagytam a holmimat... meg egy kis barátot is...

Amint Harry dehoppanált, egy bagoly repült a házba az aznapi újsággal.

- Micsoda? Mi az az UFO? - kérdezte Ron.

- De... milyen UFÓk tűntek fel a Stonhenge-nél? - kiváncsiskodott Fred.

- Semmiféle UFO nem volt ott - mosolygott Dumbledore. - De azt hiszem, én tudom, miért hitték a muglik, hogy mégis földönkívüliek jártak arrafelé...

- Miért? - kérdezte Molly Weasley.

- És a muglik azt hiszik, hogy a marslakók voltak? - nevetett George.

- Úgy tűnik - bólintott Albus.

- Istenkém. Olyan vakok, amikor varázslatról van szó... - vigyorgott Arthur.

* * * * *

Csillogó hó borította a roxforti kastélyt és parkot, a tavat pedig vastag jég, amely millió csillag apró fényét verte vissza.

Az éjszaka csendes volt - odakint.

Odabent azonban a legpazarabb karácsonyi buli folyt, amelyet az öreg kastély valaha látott.

Nemcsak magyal és fagyöngy függött a Nagyterem csillagfényes mennyezetéről, de szalagok és hatalmas fehér meg rózsaszín virágfüzérek is. Abu, a majom mászókötélnek használta a füzéreket.

Amint az este vendégművészei, a Walpurgis Leányai játszani kezdték a nászinduló rock változatát, négy ember lépett a terembe: két fehérbe öltözött nő, két férfi kíséretében: Ginny Weasleyt Arthur vezette, Hermionét pedig Sirius.

Odaléptek a két szmokingos fiatalemberhez, akik Dumbledore előtt álltak.

Az igazgató kitárta karját:

- Barátaim! Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy itt köszönthetlek titeket, ezen a különleges estén! Csodálatos látni, ahogy itt álltok örömtől és szeretettől sugárzó arccal. Meg kell mondanom, hogy erre az estére vártam hatvan éve - azóta, amióta a Mágiaügyi Minisztérium felhatalmazott, hogy párokat adhassak össze. Ez idáig nem volt alkalmam, hogy éljek ezzel a jogommal, de ma végre... Ne aggódjatok, nem szándékozom hosszú beszédet tartani, mert tisztában vagyok vele, milyen éhes mindenki... Tehát térjünk a tárgyra... - széles mosolyt villantott a tömegre. - Mint tudjátok, azért vagyunk itt, hogy tanúi legyünk annak a pillanatnak, amint ez a négy kitűnő varázsló és boszorkány a házasság szent kötelékébe lép... - balra fordult, - Harry, Ronald, akarod-e hogy Virginia és Hermione a feleséged legyen jóban-rosszban, egészségben-betegségen, amíg a halál el nem választ?

- Igen, akarom - felelte Harry, ragyogó mosolyt küldve menyasszonyának.

- Én is - Ron Hermionéra mosolygott.

- Csodálatos! - szólt Dumbledore. - És most... Virginia és Hermione. Akarod-e Harryt és Ronaldot férjedül, jóban-rosszban, egészségben-betegségben, amíg a halál el nem választ benneteket egymástól?

- Igen - ragyogott Ginny, zöld szeme valósággal szikrázott a boldogságról.

- Igen - válaszolt Hermione ünnepélyesen.

- Kitűnő! És most... - az igazgató intett a pálcájával, elővarázsolva négy aranygyűrűt. - A gyűrű szerelmetek jelképe, töretlen és ragyogó... - figyelte, ahogy az újdonsült párok egymás ujjaira húzzák a gyűrűket. - Most, hogy esküt és gyűrűt váltottatok, férjnek és feleségnek nyilvánítalak titeket. Megcsókolhatjátok egymást.

Harry ajka Ginnyére tapadt, ahogy Roné a Hermione ajkára. Molly Weasley szipogott és örömkönnyeit törülgette. - Ó, Arthur... a mi kis Ginnynk... és Ronnie!

- Harry Potter feleségül veszi Ginny Vízit! Ó, milyen boldog nap! - sóhajtott Dobby, majd miután kifújta az orrát, felkérte Abut egy táncra.

- Milyen meg’ató... - sóhajtotta Fleur, Lilyt dajkálva. - Tudod, Bill...

- Igen édesem? - Bill lesimította három centi hosszú haját (a Stonehenge-nél történt szerencsétlen skalpolás után úgy döntött, megnöveszti eredeti hosszúságára.)

- Tudod... 'ogy Lily nálunk lesz az iskolaév végéig, jó gyakorhlat lesz nekem, mer’ a mamád végül megkapja aszt asz unokát, akihről múlt novemberhben beszélt.

- Micsoda? - Bill szeme elkerekedett. - Édesem? Te... te?

- Igen, drhágám - Fleur arcon csókolta a férjét. - Lilynek lesz egy khis unokatestvéhre.

- Jól vagy, drágám? - egy fiatalos arcú, de őszes hajú asszony tette Neville vállára a kezét.

- Ja, jól vagyok - a fiú rámosolygott a nőre és a mellette álló férfira. - Minden úgy történt, ahogy történnie kellett.

Amikor Harry végül elengedte felesége hívogató ajkait, tekintete Pitonéval találkozott.

A bájitaltan tanár úgy tűnt, az arcizmaival küzd, hogy szenvtelen maradjon, de hiába: életében először Harry igazi mosolyt látott feltűnni Piton arcán.

Egy bizonyos négy hónappal azelőtti nap jutott Harry eszébe: a Ginny feltámadása utáni buli. Majdnem hatszázan ünnepeltek az Odú kertjében, amikor Neville hirtelen falfehér lett - mintha kísértetet látna. Aztán futni kezdett egy férfi és egy nő felé, akik kinyújtott karral, csillogó szemekkel álltak a kapuban. Harrynek úgy tűnt, hogy őszes hajuk ellenére még viszonylag fiatalok.

Neville zokogva és reszketve ugrott a két ember nyakába. Az asszony simogatni kezdte a haját, miközben könnyek csorogtak az arcán. A férfi arca boldogságot és büszkeséget sugárzott.

Lehetséges ez? - gondolta Harry.

Az volt.

Neville visszakapta a szüleit.

Nem sokkal később egy másik alak tűnt fel az Odú kapujában: egy feketébe öltözött férfi.

Harry nyelt egyet, és egyenesen a férfi szemébe nézett. Tudta, hogy Piton hozzá jött.

Letette vajsörös serlegét és odasétált a bájitaltan tanárhoz.

Már alkonyodott, de még ki tudta venni a szokatlan fényt a férfi fekete szemében. Olyan fény volt, amit Harry még sosem látott.

- Professzor úr? - kezdte Harry. - ...mit?

- Hagyj beszélni, Potter - intett Piton. - Épp elég nehéz volt rászánnom magam, hogy idejöjjek, ne tedd még nehezebbé.

Harry felvonta a szemöldökét.

- Azért jöttem, hogy köszönetet mondjak - jelentette ki Piton.

- Köszönetet? - a fiú elképedt. Biztosan hallucinál.

- Igen - bólintott Perselus. - Megmentetted az életemet Stonehenge-nél, amikor Black meg akart ölni. Köszönöm.

- ...nem... köszönöm - szólt Piton és dehoppanált.

Visszatérve a bulizókhoz, Harry azon tűnődött, vajon csak képzelődött-e, amikor úgy látta, hogy a professzor habozott, mielőtt elutasította meghívását.

- Drágám? - Ginny hangja rázta fel a révedezésből.

- Ha? Ó, bocs édesem - fordult újdonsült feleségéhez Harry, a múltról a jelenre fordítva figyelmét.

- Táncolunk?

- Hát persze.

Számos pár ringatózott a táncparketten, köztük Ron és Hermione, valamint Dumbledore és Mrs. Figg.

Mialatt táncoltak, Colin Creevey fényképeket készített róluk, Hóborc pedig karácsonyi pudingos tálakkal dobálta őket.

- Hóborc! - kiáltotta McGalagony mérgesen, amint letörülte süvegéről a rózsaszín ragacsot.

- Rá se rántson, Minerva - nevetett Flitwick és tovább forgatta a táncparketten.

Amint McGalagony szerencsésen hátra ugrott, nehogy Flitwick gólyalába véletlen elgáncsolja, Hóborc - szintén 'véletlenül' - McGalagony fejére ejtette az egyik (ötemeletes) esküvői tortát.

- Ezért megfizetsz Hóborc! - Minerva a másik két tortára szegezte pálcáját, és átröpítette őket a szellem gonoszul vigyorgó képén, egyenesen Seamus Finnigan ölébe.

- Kajacsata! - kiáltotta Seamus, megragadva a torta egy igen nagy részét, melyet egy csoport Mardekáros felé küldött. Fred és George csatlakozott hozzá egy kancsó narancslével (Malfoyt célozták meg vele).

Draco, akivel többé nem volt ott két csatlósa, hogy megvédelmezze, viszonozta a szívességet, némi mentolos humbugot küldve az ikrekre, akik félreugrottak a 'rakéta' elől, így az Dumbledore professzort találta el. Az igazgató suhintott egyet a pálcájával, és arcán széles mosollyal a mentolos humbugok útra bocsátóját finom, illatozó hagyma szósszal jutalmazta.

Hamarosan káosz tört ki.

Siriust megdobálták brokkolival, Dobby új gesztenyebarna pulóverét vajsör áztatta el, Hermione fátylát pedig saláta borította be.

Amint újra tiszták lettek, a még mindig lihegő Harry, Ginny, Hermione és Ron leült egy asztalhoz.

Hermione megigazított a fátylát (már nem volt rajta saláta), és egy pohár hideg pezsgőért nyúlt.

- Bárcsak itt lennének a szüleim! - sóhajtotta. - De nem, nekik arra a hülye Nemzetközi Fogász kongresszusra kellett menniük Tazmániába! Na jól van, ez akkor is életem legszebb napja - jelentette ki epekedő csókot adva férjének.

- Életed legszebb napja? Azért mert feleségül jöttél hozzám, - vigyorgott Ron. - vagy a kajacsata miatt?

- Mindkettő miatt - somolygott a lány.

- Van még valami más is? - kérdezte Ginny.

- Egy névtelen olvasó? - vonta fel szemöldökét Harry.

- Aha - kacsintott Hermione. Mielőtt Harry megkérdezhette volna, vajon az a névtelen olvasó nem ő volt-e, Ron lefogta.

- Jaj, ne, Harry, nézd... Malfoy...

Draco az asztalukhoz lépett.

- Nem tudod elrontani a jókedvemet, Malfoy - Ron keresztbe tette a karját.

- Fogd, be Vízlipatkány, nem hozzád jöttem.

- Akkor meg mit akarsz? Ki vele, aztán menj, mert rontod itt a levegőt - jelentette ki Hermione morcosan.

- Potterrel akarok beszélni - felelte Draco.

- Ma semmi sem ronthatja el a boldogságomat, még te sem Malfoy - állt fel Harry. - Gyere, menjünk ki.

- Mi az ördögöt akar ez a szemét Harrytől? - ráncolta a homlokát Ginny.

- Fogalmam sincs - rázta fejét Hermione. - Elég baj az, hogy Harrynek még egy évet kell itt lehúznia ezzel a nyavalyással... Dumbledore helyében nem engedtem volna, hogy Malfoy visszajöjjön és befejezze a tanulmányait.

- Én sem - értett egyet Ron. - Az ő bűne, hogy Harrynek meg kell ismételnie a hetedik osztályt.

- Azért az nem olyan rossz... - vigyorgott Ginny. - Ugyanabba az osztályba jár, mint én...

- Lefogadom, hogy nagyon élvezitek ezt a tanévet - kuncogott Ron.

Ginny elvörösödött és a serlegébe kuncogott.

- Neeeem - rázta fejét Ginny, még jobban elpirulva. - Nem akarjuk Hisztis Myrtle-t 'szórakoztatni'...

Most Hermionén volt a sor, hogy elpiruljon.

- Te tudsz valamit - állapította meg Ron. - Mondd el!

- Túl kíváncsi vagy, drágám - mutatott rá a felesége.

- Ginny? - Ron a húgához fordult, magyarázatot várva.

- A számmisztika tanteremben - vallotta be Ginny, elkerülve Ron pillantását.

Fivére döbbenten nézett. - MICSODA??? Hermione!!! Megengeded, hogy a tantermedben csinálják???

- Ezt azért nem hittem volna... a cinkosuk vagy!

Hermione kuncogott. - Igen, az vagyok.

- Kíváncsi vagyok, mit mondhat Draco Harrynek - szólt Ginny, csak hogy valami kevésbé zavarba ejtő dologról beszéljenek, amikor Hagrid lépett hozzájuk.

- Hello srácok, leülhetek? - kérdezte széles vigyorral.

- Persze - felelték.

- Hol van Harry? - nézett körül a félóriás.

- Valahol Malfoyjal - válaszolta Hermione.

- Malfoyjal? - dörmögte Hagrid. - Ezt nem hiszem el! Tudjátok, szerintem Dumbledore nagy hibát követett el azzal, hogy hagyta visszajönni ezt a fickót... bár meg kell vallanom, majdnem megsajnáltam, amikor az apja megőrült.

- Én is - bólintott Ginny. - De Lucius rendbe jött, nem?

- Aha - Hagrid ivott egy nagy korty mézbort. - Valamit mondanom kell nektek és Harrynek.

- Mit? - kérdezte a másik három.

- Olympe... nos... igent mondott! - suttogta a vadőr álmodozó arccal.

- Igent mondott? Mire? - vetett rá kérdő pillantást Ron.

- A házassági ajánlatomra! - ragyogott Hagrid.

- Házassági ajánlat? - Hermione felpattant, hogy megölelje a félóriást. - Gratulálok, Hagrid! Ez nagyszerű!

- Ja, csodálatos, ugye? - somolygott Hagrid és kiürített még egy kupa mézbort.

- Nagyszerű estély, nem? - szólt közbe Fejnélküli Nick, büszkén viselve a Fejnélküli Futam tagságát igazoló jelvényét. - Azok az édességek... összefut a nyál a számban... Kár, hogy nem tudok enni! Na, mindegy, sebaj... Sir Patrick! Várjon meg! - és ellebegett, követve egy fejnélküli kísértetet, akit igen nagy tömeg vett körül.

* * * * *

- Miről akarsz beszélni velem? - kérdezte Harry, Draco szagától fintorogva a folyosón. Malfoy még mindig a hagymamártástól illatozott.

- Szóval... nem hiszem, hogy valaha is kedvelni foglak, Potter...

- Sosem gondoltam, hogy kedvelni fogsz - rántotta meg a vállát Harry.

- Hadd fejezzem be - mondta Draco. - Nem foglak kedvelni, de... nem akarom a következő hat hónapot, és az egész életemet azzal tölteni, hogy veled veszekszem. Belefáradtam.

Harry pislogott. Draco nyilván megőrült.

- Ne hidd, hogy megbolondultam - folytatta Malfoy, narancslé cseppeket törülgetve a homlokáról, - csak... valahogy... bölcsebb lettem.

- BÖLCSEBB? - Harrynek nevethetnékje támadt. Narancslétől csöpögő hajjal Draco mindennek kinézett, csak bölcsnek nem.

- Igen - bólintott a szőke fiú. - Apa őrültsége sok mindenre megtanított... például, hogy minden rosszra fordulhat, és soha nem lehetsz eléggé felkészülve...

- Ezúttal a meggyilkolásomat tervezed, ahelyett, hogy megszabadulsz tőlem? - találgatott Harry.

Malfoy megrázta a fejét. - Azt, hogy nem lehetsz eléggé felkészülve, úgy értettem, hogy bármikor megsérülhetsz, vagy meghalhatsz, és az hogy valaki gyűlöl és te gyűlölsz valakit abban a pillanatban... az rossz. Nagyon rossz.

- Egyetértek - bólintott Harry. - De még mindig nem értem, hová akarsz kilyukadni.

Malfoy lebiggyesztette az ajkát. - Nem akarod megkönnyíteni a dolgomat, mi?

Harry vigyorgott. - Kölcsön kenyér visszajár. Te sem könnyítetted meg az enyémet soha. De... végül is neked köszönhetem a boldogságomat.

- Nekem? - ráncolta a szemöldökét Draco. - Hogyhogy?

- Te adtad nekem a bájitalt, amitől elvesztettem az emlékezetemet. Találkoztam Lockharttal, Egyiptomba mentünk, és tudomást szereztem a Zöld Lángú Fáklyáról, amely végül megmentette Ginny életét. Köszönöm, Draco.

Mosoly tűnt fel Malfoy ravasz arcán. - Nem volt szándékomban boldoggá tenni téged... egyáltalán nem.

- Sosem gondoltam, hogy igen - válaszolta Harry.

- Mindenesetre, - folytatta Malfoy, - túl régen vagyunk haragban. Ideje véget vetni neki.

- Ássuk el a csatabárdot?

Malfoy bólintott. - Akarod...?

Harry kinyújtotta a jobbját. - Hát persze.

Draco habozva megrázta a kezét. - Rendben... de ne bízd el magad, Potter - tette hozzá kárörvendő vigyorral, mintha félne, hogy egy pillanatra gyengének tűnt. - A Mardekár legközelebb a Griffendéllel törli fel a kviddics pályát.

- Álmodban, Malfoy.

* * * * *

- Ki az ördög hívta meg ezt a tetűt? - Sirius Lupinhoz fordult, Gilderoy Lockhartra mutatva, akinek valahogy sikerült elkerülnie az ételbombákat, és egy tucat rajongótól körülvéve pöffeszkedett a táncparkett közepén. Éppen arról mesélt a hölgyeknek, hogy hogyan is mentette meg Abysmal sun-Amun lányát, amikor a szőnyege megbokrosodott.

- Ó, Gilderoy, maga olyan bátor! - sóhajtotta Parvati

- És olyan okos! - tette hozzá Lavender.

- És olyan eljegyzett... - fejezte be Lockhart.

- Igen. Feleségül veszem Anck sun-Amunt! Hát nem csodálatos?

- Uramisten, az a szegény lány! - suttogta George Frednek és Charlie-nak, akik buzgón bólogattak.

- Pontosan, drágám - bólintott Penelope.

- Mióta van újra együtt Percy és Penny? - kérdezte az ikreket Ginny, amint odaért Hermionéval és Ronnal.

- Sikerül neki? - vonta fel szemöldökét Ron.

- Nem mondod! - kiáltott fel Ron.

- Dehogynem! - válaszolt George.

- Mi van, srácok? - kapcsolódott be Harry.

- Gyere, elmondom... négyszemközt - vigyorgott Ginny.

- Jövök, édes - mondta Harry. - Jut eszembe, Ron, köszönöm a karácsonyi ajándékot. Még nem volt alkalmam megköszönni. Nagyon vicces könyv.

- Tényleg?

- Bizony, sógor - bólintott a barátja. - És most menjetek, a számmisztika terem vár rátok.

Harry elvörösödött. - Tudsz róla...?

- Ginny elmondta - kacsintott Ron. - De mi is készülünk valahová, igaz, Hermione?

-Mi? Ja, i... Igen, drágám... - Most Hermione vörösödött el.

Harry kézen fogta Ginnyt, hogy a számmisztika terembe vezesse, amikor az igazgató útjukat állta és félrehívta őket.

Az új házasok zavart pillantást váltottak. Fogalmuk sem volt, mit akarhat tőlük Dumbledore.

- Nos Mr. és Mrs. Potter, - kezdte Albus mosolyogva, - Jó híreim vannak számotokra.

- Jó hírek, uram? - kérdezte Harry.

- Igen - Dumbledore bólintott. - Mivel ez egy szokatlan helyzet, eddig egy diák sem kötött házasságot itt... szóval megvitattam a tantestülettel, és egyet értettek, persze Piton professzor kivételével.

- Egyetértettek… miben? - kíváncsiskodott Ginny.

- Hogy adjunk nektek egy saját kis szobát.

- Micsoda? - az új házasok elképedtek.

Harry és Ginny tekintete találkozott és csintalan mosoly ült ki az arcukra. - NEEEM! EGYÁLTALÁN SEMMI! - rázták hevesen a fejüket.

- Helyes - bólintott Dumbledore. - Biztos voltam benne, hogy nem utasítjátok vissza. Tehát... ez egy használaton kívüli helyiség, pont McGalagony professzor szobája alatt. - közelebb hajolt és azt suttogta: - Jó volna, ha megpróbálnátok nem túl nagy zajt csapni... ha értitek, mire gondolok...

Harry elfojtotta a nevetést, de Ginnynek muszáj volt kuncognia.

Az új házasok határozottan egyetértettek.

- Szóval, a szobát kitakarították, beállítottak egy franciaágyat, de van még valami... meg kell osztanotok a szobát a régi Roxforti Nyilvántartó Könyvvel.

- Ó, az a könyv! - bólintott Harry. - Nem gond, uram. Amíg az nem zavar minket, mi sem fogjuk zavarni őt.

Hangos moraj futott végig a termen: nevetés és izgatott kiáltások.

Ginny rávigyorgott Hermionéra, aki Dumbledorhoz lépett.

A Nagytermen újabb nevetés-hullám vonult végig.

A menyasszonyok a tömegnek háttal fordulva eldobták a csokrukat.

Ginny csokra Penelopé kezében kötött ki, amitől Percy arca vérvörössé vált.

Hermionéé átsuhant a termen, mint egy nyíl, és nekicsapódott Fred homlokának. - Mi a... - káromkodott Fred, homlokát masszírozva, amikor egy kart érzett a derekán.

- Tudtam... egyszerűen tudtam, drágám - kacsintott rá Angelina, míg George vigasztalóan veregette ikertestvére hátát.

- Te szegény, szegény fickó...

* * * * *

- Ah, Sybill! Örvendek, hogy körünkben láthatom! - üdvözölte Dumbledore a jóslástan tanárt, amint az belépett a Nagyterembe.

- Ó, igen, Albus... - Trelawney titokzatos pillantást vetett rá. - A szobámban voltam, elmélyülten gondolkodtam a halálon, amikor hirtelen késztetést éreztem, hogy belenézzek a kristálygömbömbe.

- És mit látott benne? - tudakolta Dumbledore, minden jövendölések legrémesebbikére számítva.

- Ó, maga nem hisz benne! - felelte Sybill megbántottan. - Láttam... a Potter-Weasley-Granger család jövőjét...

- És? Milyen szörnyű baleset történik velük? - az igazgató kiválóan szórakozott. - Repülőgép katasztrófa? Lefejezés? Netán a Zordó?

Sybill tekintete Ronra és Hermionéra esett. - Jut eszembe, Albus, igazak a pletykák a Weasleyék új helyzetéről?

- Nagyon is - válaszolt Dumbledore.

- Attól félek, nem ismerem az egész történetet. Lenne szíves elmondani?

- Hát persze - mosolygott az igazgató. - Évszázadokkal ezelőtt a Weasley család nagyon gazdag volt. Az 1216-os vagy 1612-es...? - suttogva közelebb hajolt: - Kérem, Sybill ne említse Binns professzornak, hogy keverem az évszámokat... szóval a koboldlázadás során Herold Weasley, - azt hiszem így hívták - a családfő, elásta vagyonát a vidéki birtokán, hogy biztonságba helyezze a vadul fosztogató koboldoktól. Aztán Herold Pápua Új-Guineára menekült... vagy Új-Zélandra? Mindegy. Szóval a kegyetlen Vérszomjas Vendel nevű kobold elől szökött, ha az emlékezetem nem csal. Ez a kobold állítólag megesküdött, hogy megöli. Szerencsétlenségére Herold eltűnt a távoli országban. Vélhetőleg megette egy lethifold, de ez nem bizonyított. - Albus vállat vont. - Talán csak megszökött a szomszéd csinos feleségével.

Sybill helytelenítően vonta fel szemöldökét, de az igazgató folytatta.

* * * * *

- Igen... és?

- Hát megoldódott.

- Hogyan?

- Ez jó hír - az ifjú férj kézen fogva vezette a lányt végig a folyosón.

- Igen, és más jó hír is van a családban.

- Micsoda?

- Fleur babát vár.

- Milyen kellemes hely, nem, Harry?

- Az. Frics jó munkát végzett - a fiú bekukucskált a szobába. Gyönyörű kék függönyök lógtak az ablakokon, nefelejcskék tapéta a falakon (már nem bíborszínű) és a sarokban egy hatalmas ágy állt. A szoba közepén egy kis emelvényen feküdt a Nyilvántartó Könyv. A fiatalok nem vették a fáradtságot, hogy közelebbről megvizsgálják - a pillanat egészen mást kívánt.

Az újdonsült férj felkapta feleségét és átemelte a küszöbön.

Ginny ragyogóan rámosolygott. - Azt hiszem, itt nagyon jól fogjuk érezni magunkat.

- Semmi kétség - felelte Harry. - Jut eszembe, hol tölti Ron és Hermione a nászéjszakát? Hermione szobájában?

- Nem - rázta fejét Ginny, kigombolta Harry szmokingját. - Roxmortsban. Ron lakásában a boltja felett.

- Aha - Harry kioldotta Ginny övét, miközben a lány apró csókokkal borította be férje homlokát (a sebhelyét is), orrát, ajkát és nyakát, mialatt Harry cippzárjával matatott.

Az ifjú férj gyorsan megszabadította feleségét a ruhájától, majd rézvörös fürtjeivel játszadozva szerelmes szavakat suttogott a fülébe.

- Nem gondolod, hogy a vendégek hiányolni fognak minket? - kérdezte Harry két forró csók között, kipattintva a melltartó csatját.

- Visszamegyünk mielőtt véget ér a buli - kuncogott a lány. - Vagy mégsem...

- Ki vigyáz Lilyre?

- Anya és Fleur - felelte Ginny, férje izmos mellkasát cirógatva, vágyakozó sóhajokat csalva a fiú ajkára.

- Olyan kellemetlen... óóó, dráááágám... kellemetlen, hogy mindig másokat kell megkérnünk, hogy vigyázzanak a kisbabánkra - állapította meg Harry nehezen lélegezve, miközben ledobta nadrágját, mert bizonyos területeken kezdte túl szűknek érezni.

- Csak addig kell várnunk, amíg véget ér az iskolaév és Sirius házába költözünk - válaszolt Ginny. - Ott majd mindig velünk lesz a lányunk és a fiunk.

- Hogy érted ezt? - Harry zavartan pislogott.

- Úgy értem, hogy nálunk lassan már hagyomány... - Ginny a hasára tette a kezét.

- Hagyomány?... Micsoda? - Harry lenyelte a gombócot a torkában, miután leesett neki a tantusz.

- Elfelejtettük???? - lehelte Harry. - Azt hittem, nem felejtettük el, vagy mégis?

- Biztosan... legalább egyszer el kellett, hogy felejtsük - válaszolt a lány, és a félig rémült, félig elragadtatott kifejezést vizsgálta férje arcán. - Örülsz? Legalább egy kicsit?

- Tegyél le! - sikította Ginny, Harry vállát püfölve az öklével, kacagva. - Tegyél le, de azonnal! - amint Harry gyengéden visszaeresztette a padlóra, a lány lehúzta az arcát egy csókra. - Megijesztettél, tudod? - rebegte, míg örömkönnyek csorogtak végig az orcáján.

- Hogyan gondolhatod azt, hogy nem lennék elragadtatva egy újabb gyerektől, mi? - Harry odanyúlt és letörölte felesége könnyeit. - Ez nagyszerű alkalmat ad egy újabb botrányra...

- Újabb botrányra? - Ginny összeráncolta a szemöldökét. - De az újabb Potter baba nem házasságon kívül fog születni, mint Lily...

- Nem, tényleg nem - somolygott Harry. - De az emberek TUDNAK ám számolni.

- Aha, tényleg - kacarászott Ginny, és magával húzta Harryt az ágyba. - De tudod mit? Engem nem érdekel az újabb botrány...

- Engem sem - vigyorgott Harry és lehajolt, hogy újra megcsókolja, amikor furcsa zizegő hang ütötte meg a fülüket.

Körülnéztek, és látták, hogy a penna megmozdult a Nyilvántartó Könyvön.

- Nézzük meg, mit ír - Harry kézen fogva a kis emelvényhez vezette Ginnyt.

A Roxforti Nyilvántartó Könyvbe néztek és a szemük elkerekedett a meglepetéstől.

- Ezt nem hiszem el! - lehelte Harry.

- Ez azt jelenti...? - kérdezte Ginny.

- Csak azt jelentheti - bólintott az ifjú férj. - De ez... ez egyszerűen túl szép, hogy igaz legyen...

- Pedig igaznak kell lennie... a mágikus pennának mindig igaza van!

- Bizony... - Harry arcán a leggonoszabb vigyor terült szét, amit Ginny valaha látott. - Igaznak kell lennie... De nagyon furcsa... - Harry egyszerűen nem tudta abbahagyni a nevetést. - De még mennyire!

- Ők sem muglik teljessen...- jegyezte meg Ginny rosszindulatú vigyorral.