Egy elképzelés arról, hogy mi van a Rejtély- és Misztériumügyi-főosztály Haláltermének mélyén, a...

A függöny túloldalán

És eltalált az átka. Egy pillanatig csak néztem meglepődve, aztán fogtam csak fel, hogy mi is történt, de ekkor már elvesztettem az egyensúlyom, és leestem az emelvényről és a lepelbe zuhantam. Azonnal egy mondat csengett a fejembe, amit ki akartam kiáltani: „Vigyázz magadra, Harry!”, de sajnos a hangomat már többé senki nem hallhatta. Senki, aki élt.

Zuhantam lefelé a függönyben, egyre gyorsabban, forgott körülöttem minden. Ez rosszabb volt, mint amikor Hop-porral utaztam. Legyen már vége! Soha nem éreztem magam ennyire rosszul. És ekkor hirtelen megálltam – éppen időben, ha akár egy perccel tovább tart, nem hiszem, hogy a gyomrom bennem marad. Egy kis fehér helységben voltam. Minden fehér volt, kivéve egy valamit: egy ajtót. Ez fekete volt. Összehúztam a szemem a hirtelen ért világosság miatt. Később észrevettem, hogy van még valaki rajtam kívül a helységben. Egy hosszú, csillogó szőke hajú nő. Szép, kerek arca és vidám, kék szeme volt. Ahogy megláttam – magamat is meglepve – gyorsan átfutott az agyamon, hogy ez a nő szép, de nekem nem tetszik. Azonnal arra a következtetésre jutottam, hogy vagy megbolondultam, vagy ez a nő nem is nő, illetve nem ember, hanem valami felsőbbrendű lény.

Kezében egy pergament tartott, amin nevek voltak felsorolva. Több száz név. Az ujja az egyik névnél állt. Az én nevemnél.

-         Sirius Black? – kérdezte kedves, lágy hangon.

-         Igen… - feleltem, kissé zavartan. Nem tudtam, mit kell tennem. Inkább csak válaszoltam, nem kérdeztem semmit.

-         Menjen be azon az ajtón. Ott majd meg mondják, hogy mit kell tennie. – folytatta, és beszéd közben egy másik ajtóra mutatott, amit én nem vettem észre. Ez fehér volt.

-         Ön kicsoda? - meredten álltam tovább, csak egy pillanatra tekintettem az ajtóra, amin be kellett mennem.

-         A nevem Alina Lighty. Az én feladatom fogadni az elhalálozottakat.

-         Értem… akkor, az az ajtó? – kérdeztem, és elindultam a fehér ajtó felé.

-         Igen. Viszontlátásra. – köszönt el a lény, és egy utolsó mosolyt villantott rám.

-         Viszlát… - én is ránéztem, de valahogy nem tudtam mosolyogni.

Kinyitottam az ajtót. Szemem elé kellett kapjam a kezem. Ez a terem nem fehér volt, hanem barackszínű. Itt is állt egy ugyanolyan lény, de ennek hosszabb volt a haja. (pedig az előzőnek se volt rövid, hiszen a derekáig ért, de aki most előttem állt, annak már a bokáját súrolta) Neki is volt egy ugyanolyan lista a kezében.

Odamentem hozzá.

-         Ön minden bizonnyal Sirius Black. – mondta kedves hangján.

-         Igen.

-         Kérem várjon pár percet, mindjárt visszajövök. – mondta, és elindult az ajtó felé, ahonnan én jöttem. – Changeler! – suttogta, mire a fehér ajtó narancssárgává változott.

Vártam. Azon gondolkoztam, vajon hogy állhat a csata. Reméltem, hogy Harrynek nem esett semmi baja. Nagyon bíztam benne, hogy más nem fog meghalni, hacsak nem Voldemort, vagy valamelyik halálfaló. Pár perc múlva visszatért a nő.

-         Jól van. Szent Alojé már várja. Egy dolgot el kell mondanom azonban, mielőtt találkozik vele. Kap majd egy listát, amin az itteni szabályok vannak. A vastagabbal szedettek a lényegesebbek. Van valami kérdése? – erre vártam. Végre feltehettem a kérdéseimet. Így hát megszólaltam.

-         Ami azt illeti, lenne pár… Hol vagyok?

-         Gondoltam, hogy erre kíváncsi. Nos… ez hely egy olyan hely, ahová azok a varázslók és boszorkányok kerülnek, akik úgymond „jók” voltak az életükben.

-         És a „rosszak” hova kerülnek?

-         Amikor megérkezett, az egyik kolleganőm a fehér ajtón át küldte be. Volt azonban ott még egy fekete ajtó is. Az a Pokol Kapuja, ez vezet a Pokolba.

-         Értem… És ki az a Szent Alojé?

-         Ő az itteni uralkodó, immáron ezer éve. – kissé sértődötten mondta ezt. A jelek szerint nem vette jó néven a tudatlanságomat. – Ő hozza a törvényeket, és hoz döntéseket.

-         Szóval, ő egy afféle Isten?

-         Istennő. Igen. Van még kérdése? – volt még kérdésem. De éreztem, hogy lassan túllépem a keretet, ezért inkább nemet intettem. – Akkor jöjjön velem. Azon az ajtón bemegyünk, és ott beszélhet Szent Alojéval. A további kérdéseit is neki teheti fel. Menjünk.

És elindultunk. Arra számítottam, hogy ez a Szent Alojé is egy ilyen szőke szépség. Ezért aztán meglepődtem, amikor az ajtó túloldalán egy barnahajú, hatalmas barna szemű nő pislogott rám. Haja elegáns kontyban volt. Nem olyanban, mint McGalagonyé, hanem a kontyból kisebb tincsek lógtak ki. Ezer éves létére nagyon jól tartotta magát. Szép, ránc nélküli, sima arca volt.

A terem, amiben voltunk rózsaszín volt, ami nekem nem tetszett, ezért elhatároztam, hogy megteszek mindent, hogy többet ne kelljen idejönnöm. Valószínűleg ezt Alojé is észrevette, mert csettintett egyet, mire szoba kék lett, nem is kék, hanem az ég, felhőkkel együtt. A szoba abban is különbözött a többitől, hogy tele volt ajtókkal, és mindegyik más színű volt.

- Üdvözlöm, Black úr. – köszönt a nő. Én biccentettem. – Artenisz, kérem menjen vissza a helyére. – a szőke hajú nő távozott. – Bizonyára van pár kérdése, nem igaz?

- Igen, volna pár…

- Akkor tessék, tegye fel őket.

- Hát… miért ilyen színes itt minden? – ez egy egyszerűbb kérdésnek tűnt.

- Ezek szimbólumok. Az első terem fehér volt. Ez a tisztaság színe. Itt nem történhet semmi rossz. Utána egy barackszínű terem jött. Ez a nyár jelképe. Ez a terem pedig mindig az én hangulatomtól változik.

- És a kék jót jelent?

- Mondjuk. Se jót, se rosszat.

- Mik azok a listák? – kérdeztem, és rámutattam a kezében tartott pergamenre.

- Ezek azoknak az embereknek a névsora, akik a közeljövőben meghalnak.

- Tudják előre, hogy ki hal meg? – kérdeztem megdöbbenve. – Akkor miért nem akadályozzák meg?

- Nyugalom. Nem szólhatunk bele abba, hogy ki mikor hal meg. Ez az egyik legfontosabb szabály. A másik legfontosabb pedig az, hogy nem léphetünk kapcsolatba az élőkkel. Bármely szabály megszegéséért büntetés jár.

- Milyen büntetés?

- Remélem, nem tudja meg.

- És kik vannak még itt?

- Minden „jó” halott varázsló és boszorkány.

- Akkor James is itt van? – ezt inkább magamtól kérdeztem.

- James Potter? Hát persze, ahogy Lily Potter is.

- Mikor találkozhatok velük?

- Hamarosan. Üljön le, elmegyek a szabályrendért. – ekkor egy kék fotel jelent meg. Én leültem, a nő pedig kiment a lila ajtón. Én nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy hamarosan újra láthatom a barátaimat. Ekkor feltűnt valami. Az Istennő ott hagyta a névlistáját. Nem tudtam megállni, hogy ne nézzem meg. A nevek mellett több adat is volt. Mikor, hol, hogyan, hal meg az illető, a Pokolra vagy idejut-e, és az életben maradásának az esélyei, százalékban megadva. Megnéztem a neveket. Hirtelen félelem hasított belém. Ott volt a listán Harry neve is. A dátum aznapra szólt. Az én halálom után negyedórával későbbre. A halál okához pedig az Adava Kedavra volt írva, méghozzá egy zárójelben Voldemort neve volt. Esélyei 50%-osak voltak. Ekkor kicsapódott az ajtó, és visszajött Alojé.

- Mit csinál?! – kérdezte felháborodva.

- Elnézést… de nem hagyhatja, hogy Harry Potter meghaljon! Ha hagyja, akkor megtelik ez az izé!

- 50% esélye van a túlélésre. Mindig is 50% volt, és annyi is lesz, amíg a Sötét Nagyúr él. Eddig megúszta. Adja vissza a listát!

- Azt mondja, hogy túléli?

- Megvan rá az esély. Nem tudhatjuk, hogy most mi zajlik lent. Innen nem láthatjuk.

- És honnan lehet látni?

- Ahol éli majd a halálát. De most üljön vissza. Ejtsük ezt a témát, mert még sok dolgom van. Szóval… ön bejegyzetlen animágus, nagy fekete kutyává tud változni. Ennek ellenére feltűnő…

- Igen, de miért fontos ez?

- Tudja mi az az Utolsó Beszéd?

- Persze. – bólintottam.

- A tulajdonságai alapján égitestekben fog megjelenni. A Napban vagy a Holdban, ez attól függ, hogy mikor tarthatja a Beszédet.

- És ez mitől függ?

- Hogy mikor lesz üres hely. Nos… július közepe tájékán van a legelső időpont, éjjel.

- És kivel beszélhetek, és meddig?

- Akivel akar, és a magatartásától függ, hogy meddig. Legfeljebb 6 órát.

- És mikor kell eldöntenem, hogy kivel beszéljek?

- Most. – gondolkodás nélkül tudtam a választ, csak attól féltem, hogy a július már túl késő.

- A keresztfiammal szeretnék beszélni.

- Mi a neve?

- Harry Potter. – őszintén szólva csodálkoztam, hogy nem tudja.

- Jól van. Itt van ez a lap. Ezen rajta van minden adata. A születésétől egészen a haláláig, és az itteni címe is.

- Címem?

- Tudja, az a hely, ahol lakni fog. Ez a hely ugyanolyan, mint az élők világa, csak éppen már meghalt, és nem kell dolgoznia. Ez a világ jobb oldala, itt minden tökéletes.

- Majdnem minden… - motyogtam magam elé.

- Ezt hogy érti? – kérdezett vissza, kicsi dühvel a hangjában.

- Nem találkozhatok a szeretteimmel, akik még élnek. Ez egy nagyon nagy hiba.

- Most még nem. Majd ha meghaltak, és ha ide kerülnek.

- Hol van az még…

- Rendben. Akkor most menjen ki a zöld ajtón. Ott keresse meg a Paradise Street-et. Ott fog lakni a 32-es szám alatt.

- Jó, köszönöm. Viszontlátásra… - köszöntem el, és elindultam a mondott ajtó felé.

- Nem hiszem, hogy viszont látjuk egymást…

Én meglepődve néztem rá, majd ő bólintva mosolygott és kimentem.

Egy normális utcán voltam, egy normálisnak tűnő világban. Csak az nem volt normális, hogy akiket láttam, már mind meghaltak. Egy bizonyos Fantasy Road-on voltam. Körbenéztem, és minden tele volt csodálatosabbnál csodálatosabb dolgokkal: mindenhol boltok voltak, de ezek olyan boltok voltak, és minden ingyen volt. Az emberek nyugodtak és békések voltak, senkinek nem voltak gondjai. Végig sétáltam az utcán. Egyetlen ismerőssel sem találkoztam. Viszont egy valami még feltűnt nekem: minden nő fehér, hosszú ruhát viselt, a férfiak pedig fekete talárban voltak. Mindannyian. Vajon nekem is így kell majd élnem? Illetve halnom… nehéz megszokni, hogy már nem élek…

Befordultam egy mellékutcára, mert úgy tűnt, hogy a Fantasy Road nem akar véget érni. Ebben az utcában lakóházak voltak, de utcatáblát nem láttam sehol. Egy útkereszteződésnél azonban találtam egy nagy térképet. E szerint a Roxfort Streeten voltam. Elgondolkoztam, mi köze lehet az utcának az iskolához, de ezt abba kellett hagynom, mert valaki megszólított.

-         Sirius? – kérdezte egy meglepett, de ismerős hang. Csukott szemmel megfordultam, mert nem akartam hinni a fülemnek. Amikor már szemben álltam a férfival mély levegőt vettem és lassan kinyitottam a szemem. Nem hallucináltam. Valóban ő volt az.

-         James! De jó újra látni! – szorosan megöleltem. Nem hittem, hogy valaha is megtehetem ezt még egyszer. Olyan nagyszerű érzés volt!

-         Mi történt? – kérdezte pár perc múlva, amikor kissé apadt a meglepettségünk.

-         Ez hosszú történet… - mondtam, és abba sem hagytam a beszédet, egészen addig a pillanatig, hogy találkoztam vele. – És most itt vagyok.

-         És Harry? Ugye jól van? – kérdezte aggódva.

-         Hát… Tudod van az az Istennő… annak a listáján rajta van… de szerintem nem hal meg, mert az én halálom után 15 perccel kellett volna meghalnia, azóta pedig már legalább egy óra eltelt…

-         Szegénykém… milyen rossz lehet neki. Egyedül van. Most ki fog rá vigyázni, ha már te is itt vagy? – kérdezte kétségbeesetten. Még soha nem láttam ennyire aggódni valakiért.

-         Nyugodj meg! – ezt akár magamnak is mondhattam volna. – Talpraesett fiad van, akárcsak te. Különben is. Holdsáp és Dumbledore biztosan vigyáz rá.

-         Hogy van… mindenki? Olyan kíváncsi vagyok!

-         Ti nem látjátok innen, hogy ott lent mi történik? – tettem fel érdeklődve a kérdést.

-         Innen nem. Csak otthonról, az egyik szobából. Tényleg, te hol laksz?

-         Valamilyen Street 32. Mindjárt megnézem.

-         Paradise Street?

-         Aha, az… Ti is ott laktok?

-         Igen a 34-ben. Tehát üdvözöllek kedves szomszéd! – mondta, de most már éreztem rajta azt a megszokott vidámságot, és ez valamennyire megnyugtatott.

-         Merre van az a Paradicsom utca?

-         Gyere, pont oda indultam.

-         Még bútorokat is kell szereznem…

-         Dehogy kell! Be van rendezve az egész. Majd meglátod. Mindig hozzád igazodik. Mondjuk ez nálunk nehéz, mert ketten vagyunk…

-         Lily hol van?

-         Otthon. Most Harryt nézi. Nekem viszont be kell szereznem a cuccokat.

-         Ha őt nézi, akkor látnia kellett, ahogy meghaltam… - suhant át rajtam a gondolat.

-         Igen, igaz… Itt is vagyunk… 34 és az ott a 32.

A házak szépek voltak. Világos kék, sárga, fehér színű, mindnek szép, ízléses kertje volt, tele növénnyel. Az összes földszintes volt, egyáltalán nem hasonlítottak az angol házakra.

- Bejössz hozzánk? – invitált James.

- Persze, Ágas! – feleltem boldogan.

Belülről is nagyon szépek voltak a házak. Jameséknél volt két szoba egy fürdőszoba, egy nappali, egy konyha, egy étkező lés egy wc. Volt még egy helység, amit James Látnok szobának nevezett, és itt volt Lily is. Rajta is fehér ruha volt, ahogy a többi nőn. A szoba olyan volt, mintha a levegőben állnánk. Mintha egy Merengőt néznénk kívülről.

-         Sirius! Azt hittem eltévedtél. Hogy vagy? – köszönt kedvesen Lily.

-         Köszi, jól. És te?

-         Én is, de nagyon sajnálom, hogy meghaltál. Szegény kicsim, olyan nehéz élete volt, és most ez…

-         Legalább veletek lehetek. Viszont Harrytől nagyon rossz távol lenni… Ő jól van?

-         Igen, de egy hajszálon múlt az élete. Bellatrix után ment, és Cruciot akart a nőre küldeni. De nem sikerült szegénykémnek. Nem élvezte eléggé. Bellatrix nem hitte el, hogy a prófécia megsemmisült, és ekkor feltűnt Voldemort.

-         Úristen! Szegény gyerek többet látta már, mint Voldemort szülei a fiukat…

-         Hát igen… és ha Dumbledore nem lép közbe… - a mondat végét már a szeméből olvastam ki: „Itt lenne velem.”

-         És most mi van?

-         Nézd meg magad! Ott van Dumbledore irodájában. Szegénykém nagyon kikészült a halálodtól.

-         Harry!

-         Nem hallja. Nem tudsz beszélni vele. Sajnálom. – mondta szomorúan Lily, de látszott, hogy nem bírja sokáig sírás nélkül. – Úgy szeretnék mellette lenni!

-         Nyugodj meg, drágám. Túl lesz rajta. Dumbledore majd elmagyarázza, hogy mi miért történt.

-         Én például azért haltam meg, mert nem bírtam a bezártságot…

-         Bizony. Kérsz valamit?

-         Megköszönném, ha elmondanátok, hogy milyen ez az egész hely.

-         Lényegében ugyanolyan, mint ahol eddig éltél, - kezdett bele a magyarázatba James, miközben átmentünk az étkezőbe. – csak itt nincs pénz, hatalom, itt mindenki egyenlő, és csak jók vannak.

-         És varázsolni lehet?

-         Persze. Mindent lehet… - felelte, és hangjában valami furcsa, régen érzékelt dolgot hallottam.

-         James! – szólt rá figyelmeztetően Lily. Ezek szerint ő is észrevette James hangsúlyát. Most éppen a teával foglalatoskodott.

-         Jó, jó… - és rám kacsintott. – Jó kis hely… és nem mi vagyunk az egyetlen bejegyzetlen animágusok… meg fogsz lepődni, mennyien vannak… Képzeld! Még Merlin is itt van! Tökre meglepődtem, amikor összefutottam vele a kviddicsüzletben…

-         Valamit nem értek… csak ti nem öregszetek?

-         Dehogyis! Mindenki annyi idős, mint amikor meghalt. És ez már örökre így lesz.

-         Akkor én idősebb vagyok nálatok… - nevettem rá.

-         Nagydolog… de én még mindig okosabb és szebb vagyok…

-         Semmit nem változtatok… - sóhajtott Lily, és behozta a teát.

-         Van ez így… Köszönöm.

Megittuk a teáinkat, és bementünk az én házamba. Annak is ízléses volt a bútorzata. James elmagyarázta, mi hogy működik, aztán hazament. Nagyon elfáradtam, ezért bementem a szobámba, és ledőltem az ágyra, de azonnal felpattantam. Valami nyomta a hátam. Egy fotóalbum volt. Kiderült, hogy életem legfontosabb pillanatai vannak benne, méghozzá időrendben. Elkezdtem nézegetni. Nem csak vidám pillanatok voltak benne, hanem Jamesék halálának éjszakája, Azkabanban töltött éveim… és végül a halálom. Természetesen minden kép mozgott. Láttam a Rendtagok ijedt arcát, és Harryét is, aki értetlenül bámult a függönybe, és Bellatrix kacagását. Vártam. Hogy mire? Talán arra, hogy megtudjam mi történt. Talán arra, hogy megtudjam mi lesz holnap. De egy biztos volt: megkezdődött az életem a függöny túloldalán.

-Vége-