5. fejezet - Álmok és vallonmások
2004.08.19. 09:37
Igazából én a 'Leánykérés' címet adtam volna ennek a fejezetnek, de be kellett látnom, hopgy ez így van jól. Ez a kedvenc részem, talán azért, mert az író stílusa nagyon közel került Rowlingéhoz. A fejezet egyébként még mindíg a párról szól, akik kölcsönösen eljegyzik egymást, és végre Ginny is tudja: Nagymamát csinált Mollyból. És kiderül: Mégiscsak a szülökkel kell az ilyet először megbeszélni. Sirius levele több érzelmet sugároz, mint talán az egész könyv...
Ötödik fejezet
Álmok és vallomások
Beszélgetésük után Hagrid elment Agyarral, hogy a kastély körüli mez őn élő vámpírnyulakról tartson órát a harmadikosoknak. Mivel Harrynek nem volt több órája aznap, elhatározta, hogy pihen egy kicsit Hagrid kunyhója előtt. Leült a fűbe és hátát a ház falának támasztotta.
A vámpírnyulakat kergető harmadikosok zajongása és kiáltozása nem zavarta, inkább nyugtalan álomba ringatta. Nem sokkal azután, hogy elaludt, álmodni kezdett.
…Álmában visszakerült másodéves korába. Február 14.-e volt. A rózsaszín talárt viselő Gilderoy Lockhart mosolyogva magyarázta, miért is az év legszebb ünnepe a Bálint nap. Ron épp azt mondta Hermionénak, hogy reméli nem volt a között a negyvenhat ember között, aki Bálint napi üdvözletet küldött Lockhartnak. Hermione pedig elpirult és keresni kezdett valamit a táskájában. Harry épp arra gondolt, hogy semmi értelme Bálint napot ünnepelni, amikor egy morcos szárnyas törpe, arany hárfával a kezében odalépett hozzá, és a nevét kiáltotta. - Hé, te, ’Arry Potter! Bálint-napi üdvözletet kaptál!
Harry el akart futni, de a törpe gyorsabb volt, megelőzte és elgáncsolta. - Meg kell hallgatnod a Bálint-napi üdvözletet 'Arry Potter! - üvöltötte az elvágódott fiúnak. Harry hátára telepedett, megköszörülte a torkát és énekelni kezdett:
Szeme oly üde zöld mind fák lombja nyáron,
Ő az én mindenem, én egyetlen párom,
S szerelmünk megáldatott:
Kedvesem gyermekét várom
Harry azt hitte, mentem elájul. Minden tanuló szeme rá szegez ődött. Néhányan nyitva felejtették a szájukat, mások vihogtak, és valaki kijelentette: - Na, pont ez az, amire számítottam a híres Pottertől! - ez az utóbbi megjegyzés természetesen Malfoytól származott.
- Ki küldte neked ezt a Bálint-napi üdvözletet, Harry? - kérdezte Ron. - Kit csináltál fel?
- Kit, Weasley? - vigyorgott Malfoy. - Nem mást, mint a kishúgodat.
- Micsoda? - kiáltotta Ron, Ginnyt keresve. A lány épp utat próbált törni kifelé a zsúfolt teremből. Draco utána kiáltott: - Nem hiszem, hogy Potternek nagyon tetszett a Bálint-napi üdvözleted!
- Ah, Draco rosszabb vagy a világ összes mumusánál! - pattogott Hermione.
- Egy mumusnál? - Ron és Harry odafordult hozzá. - Még nem is tanultunk a mumusokról, Hermione! Az csak jövőre lesz!
- És? - vont vállat Hermione.
Hirtelen változott a szín. Remus Lupin szobájában voltak a harmadévben. Épp Perselus Piton emelkedett ki a szekrényből. Comiculissimus!, mondta Neville remegő hangon. A következő pillanatban Piton professzor Neville nagymamájának ruháit viselte. Az osztály nevetésben tört ki.
- Te jössz, Harry - fordult hozzá Lupin.
- De tanár úr, nekem nem kell szembeszállnom a mumusommal ebben a jelenetben, ugyebár? Tudja, hogy vagy dementorrá vagy Voldemorttá változna, és nem akarjuk megrémíteni az osztályt, nem igaz? Különben is csak később tanítja meg nekem az Expecto Patronum-ot.
- Nem, Harry, ideje szembenézned a mumusoddal. Készülj fel, mert rémisztő lesz.
Harry lenyelte a torkában lévő gombócot, felemelte pálcáját és felkészült, hogy elkiáltsa magát: Comiculissimus!
Lassan kinyílt a szekrény, felfedve egy vörös hajú lányt - az előrehaladott állapotban lévő Ginny Weasley-t. - Szia Harry! - integetett bal kézzel, mivel jobb kezében egy hatalmas jégkrémet tartott. - Épp most ettem egy banánhajót, de még mindig éhes vagyok - magyarázta Ginny. - Tudod, most kettő helyett eszem...
Harry agya forgott, megpróbálva kitalálni, hogyan tehetné nevetségessé a mumusát, de hiába. A terhes Ginny egyszerűen nem volt mulatságos, különösen azért nem, mert az Ő gyermekét hordta.
- Mire vársz, Harry? - mosolygott Lupin. - Gyerünk, az osztály elunja magát.
- Nem tudom, professzor, egyszerűen képtelen vagyok... - motyogta a fiú.
- Ha nem teljesíted a feladatot, a többiek mumusai megtámadnak - figyelmeztette a professzor.
- Nem tudom.... Nem tehetem... - rázta fejét Harry. Abban a pillanatban minden mumus rávetette magát, rángatták a haját, csipkedték a fülét...
…. aztán felriadt álmából.
- Hah? - az első dolog, amit látott Hedvig volt, aki a vállán ült és gyengéden csipkedte a fülét. - Ó, Hedvig, olyan szörnyű álmom volt… még annál is rosszabb, mint amikor azt álmodtam, hogy Voldemort ártatlan embereket gyilkol… Szóval megjöttél a válasszal? Gratulálok, ez gyors volt. - És megsimogatta Hedviget.
A bagoly barátságosan huhogott, és hagyta, hogy gazdája megoldja a zsineget lábán. Az ifjú varázsló kibontotta a levelet, és olvasni kezdett.
Harry!
Igazad volt, te és Ginny TÉNYLEG a legbutább dolgot csináltátok, amit csak tehet valaki a ti korotokban. Ne félj, nem tervezem, hogy rivallót küldök neked - pedig megérdemelnéd . Minden, amit tanácsolhatok neked, az az, hogy légy teljesen őszinte ahhoz a szegény lányhoz. Ne kezd kerülgetni a forró kását, térj a lényegre. A nők nem szeretik a köntörfalazást.
Azt írod, libabőrös leszel a nősülés gondolatától - én megértem, de határozottan egyetértek McGalagony professzorral: feleségül KELL venned Ginnyt. Nem hagyhatod cserben. És, ha igazán szereted őt (ahogy írtad), biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb megkérted volna a kezét. (Persze csak később került volna rá sor, de most nincs vesztegetni való idő.) Nézd a dolog jó oldalát, a gyermeketek örül majd, hogy ilyen fiatal szülei vannak, akikkel biztosan jól ki tud majd jönni.
Most menj Ginnyhez és emlékezz: legjobb az egyenes út.
Holnap írd meg, hogy kis vallomásodnak - és leánykérésednek - milyen hatása volt.
Vigyázz magadra és a családodra.
Sirius
- Az én… családom? - fordult Harry Hedvighez. - Látod ezt? Az ÉN családomról beszél! Az én saját családomról… - a bagoly odanyomta tollas fejét a fiú arcához. - Igen, igen Hedvig, te is a családom része vagy, de képzeld… nemsokára igazi családom lesz, úgy értem, ha Ginny nem borul ki, és hajlandó hozzám jönni. Mit gondolsz? Hozzám jön feleségül?
Hedvig barátságosan huhogott, és ezt a fiú igennek vette.
- Köszi, Hedvig, sokat segítettél - Harry átölelte, már amennyire egy ember megölelhet egy madarat. - Akkor megyek és megmondom neki, hogy anya lesz. Kívánj nekem sok szerencsét! - rámosolygott a bagolyra, aztán elfutott a kastély irányába.
* * * * *
- Nem láttam Harryt a sötét varázslatok kivédése óra óta - szólt Ron, ledobva magát egy székbe Hermione közelében.
- Én sem - felelte a lány.
- Persze, hogy nem. Az egész id őt itt töltötted a könyvtárban - mutatott rá Ron. - Még mindig Bájgúnár Billt olvasod?
- Ne legyél gyerekes, Ron - ráncolta a homlokát Hermione. - Egy könyvet olvasok a nem-mágikus betegségekről. Remélem, találok valamit a húgod betegségéről.
- Nincs rá szükség, Herm - Ron odanyúlt és játszani kezdett a lány hajával. - Ginny már jól van, Madame Pomfrey holnap kiengedi a gyengélkedőről.
- Még mindig rossz előérzetem van... valamit titkolnak előlünk, Ron - csukta be a könyvet Hermione.
- És még te mondod, hogy túl sokat hallgatom Trelawney professzort... - rázta a fejét Ron játékosan. - Úgy beszélsz, mint ő. Ne aggódj! - a fiú becézgető keze a lány hajáról az arcára siklott.
- Nem aggódom - suttogta Hermione.
- Nem?
- Nem.
- Akkor jó - zárta le Ron a beszélgetést egy gyengéd csókkal.
- Micsoda idilli jelenet! - szólalt meg egy érdes hang. - Nem féltek, srácok, hogy úgy maradtok... összeragadva?
Ron és Hermione lángoló arccal ugrott szét.
- Malfoy! - Ron ökölbe szorította a kezét. - Kémkedsz utánunk?
- Nem, miért kellene? - vicsorgott rájuk Malfoy. - Nem találok semmi érdekeset rajtatok. Egyáltalán nem vagytok különlegesek. Az egyik csóró Weasley szerelmes a sárvérű Grangerbe. Kit érdekel?
- Akkor meg mi a fenét csinálsz itt? - vonta kérdőre Ron.
- Mit? Nem hinnéd el, ha azt mondanám, hogy könyvet olvastam? - somolygott. - És igazad lenne. Nem ezért vagyok itt.
- Akkor? - vonta fel szemöldökét Hermione.
- Ahogy mondtam, nem ti ketten vagytok a szenzáció, viszont a drágalátos barátotok, Potter határozottan az, és gyanítom, hogy valami igazán szenzációs dolog történik vele.
- Miért hinnénk neked? - kérdezte Hermione. - Miért gondolod, hogy valami történik vele?
- Miért? - Malfoy szája kárörvendő vigyorra húzódott. - Mert épp most ment be a gyengélkedőbe, és láttam, hogy ugyanakkor Pomfrey pedig kijött.
- És? - Ron kezdett bosszús lenni. - Mi olyan különös abban, hogy meglátogat valakit a gyengélkedőn?
- Az, hogy a 'valaki' akit épp most látogat meg, a te kishúgod, Weasley - mondta Malfoy. - De igazad van, ez magában nem lenne különös. Amitől különös, az a titkolódzás a látogatása körül.
- Miféle titkolódzás? - kérdezte Ron és Hermione kórusban.
- Amint mondtam, láttam Pomfreyt kijönni - magyarázta Malfoy. - De azt nem említettem, hogy követtem is. Bement McGalagony szobájába, de résnyire nyitva hagyta az ajtót. Sikerült elcsípnem néhány szót a beszélgetésükből. McGalagony arról beszélt, hogy Potternek valami különlegesen fontosat kell mondania Ginnynek... hm, talán talált egy láda aranyat, és a húgodnak akarja adni, mert tudja, hogy te soha nem fogadnád el.
- Ne hallgass erre a bolondra, Ron - mondta Hermione. - Gyere, menjünk fel a klubhelyiségbe.
Ron bólintott és otthagyták Malfoyt a könyvtárban. Amint az ajtó becsapódott mögöttük, ördögi mosoly tűnt fel a szőke fiú arcán. - Csodálkozni fogsz Weasley. Fogalmad sincs, mennyire fogsz csodálkozni - mormolta.
* * * * *
- Rossz fiú vagy, Harry - vonta össze a szemöldökét Ginny, ahogy meglátta a gyengélkedőbe lépő fiatalembert.
- Rossz fiú? - kérdezte zavartan Harry. - Miért?
- Mert ilyen sokáig várattál! - mosolygott a lány és kinyújtotta felé a karját. A fiú leült az ágyra. - Madame Pomfrey holnap reggel elenged a gyengélkedőről - mesélte Ginny vidáman. - Boldog vagyok, hogy végre itt hagyhatom ezt a helyet. Nem mintha nem szeretném a csokoládét, de már vágyom egy kis kenyérre, zöldségre, és persze hiányoznak a tanulmányaim is, és... hé, Harry, valami baj van?
- Mi? Ó, ne haragudj - nézett rá bocsánatkérően Harry. - Kicsit elkalandoztak a gondolataim.
- Elkalandoztak? - a lány karba tette a kezét. - Azt gondoltam, hogy én vagyok az egyetlen ebben az iskolában, aki felé a gondolatait el szoktak kalandozni. Tényleg, Harry mi történt? Nyugtalannak látszol.
Témánál vagyunk - sóhajtott a fiú, megfogta a lány kezét. Tekintetük találkozott. - Valami fontosat kell mondanom neked, Ginny. Valamit, ami... talán ijesztő. Ne félj, annyira nem rossz... ah, nos, a nézőponttól függ, de… - ne kerülgesd a forró kását, térj a lényegre - oké, szóval McGalagony azt mondta, hogy nem igazán sikerült megfelelően alkalmaznod azt az Anti-Conceptus Bűbájt, drágám. - Kimondtam, kimondtam! - könnyebbült meg... egy másodpercre. De aztán észrevette, hogy Ginny milyen csendes, és rosszul kezdte érezni magát. - Megértette vajon, amit mondtam?
- Ginny? - suttogta, megszorítva kissé a lány kezét. Talán sokkot kapott, és ki kell zökkenteni bel őle.
- Anya meg fog ölni - szólalt meg végül Ginny. - És téged is.
- Ha megöl, akkor nem tudlak feleségül venni - próbált tréfálkozni Harry.
- F...feleségül? - dadogta a lány.
- Aha - Harry lecsúszott az ágyról, térdre esett, de közben nem engedte el a lány kezét. - Virginia Weasley, Hozzám jössz feleségül? Szeretlek.
A lány túl meghatott volt ahhoz, hogy beszéljen, a sírás fojtogatta. Éretlen és ostoba tettük következményének súlya ránehezedett törékeny lelkére és a kegyetlen igazság úgy nyúlt ki felé, mint valami szörnyű mágikus lény sötét csápja.
Terhes.
És Harry Potter, a fiú, akit tízéves kora óta szeret, most házasságot ajánl neki. Azt kéri, hogy legyen a felesége.
Harry Potter felesége...
Egy család Harry Ő, és...
- Ginny? - a fiú aggódó hangja törte meg a csendet. - Átgondolhatod a dolgot. Nem sürgetlek. Ha nem tudsz most válaszolni, én megértem…
- Shh! - Ginny letérdelt mellé, ujját a szájára téve. - Te kis buta! Miért gondolod, hogy id őre van szükségem ahhoz, hogy eldöntsem hozzád megyek-e?... A válaszom igen. Boldogan leszek a feleséged. Én is szeretlek.
- Ó, Ginny! - sóhajtott Harry és szorosan karjába zárta a lányt.
Egyikük sem tudta, mennyi ideig térdeltek ott egymást átölelve. Ginny hangosan szipogott, Harry pedig próbálta elfojtani az öröm és megkönnyebbülés könnyeit. Megint rendben volt minden.
Minden ? Nos, minden, kivéve, hogy el kell mondaniuk titkukat a tanáraiknak, iskolatársaiknak, rokonaiknak és barátaiknak... mindenkinek a varázslók világában... és szörnyű botrány lesz, ahhoz kétség sem fér...
De ebben a pillanatban az idő megállt a szerelmesek számára, egyikük sem törődött a gyengélkedőn kívüli világgal. Nem volt senki más, csak ők ketten... és persze a meg nem született gyermekük. Ginnyt ölelve és csókolva, Harry nem gondolt Trelawney jóslatára - hogy egy bizonyos születés furcsa... és sötét eseményeket indíthat el..
* * * * *
Körülbelül egy óra múlva Minerva McGalagony lépett be a gyengélkedőbe. Harry és ifjú jegyese nem vette rögtön észre. Az ágyon ültek, háttal az ajtónak. Ginny a fejét Harry vállára hajtotta, a fiú jobb karja a lány karcsú testét ölelte. A jövőjükről beszélgettek, amelyről a leghalványabb fogalmuk sem volt, de jól esett álmodozni kettőjük, illetve hármójuk végtelen boldogságáról.
A mindig szigorú és közönyös McGalagony professzor meghatódott a két üldögélő gyerek láttán. Szerelem és béke sugárzott felőlük. Egy percig csak állt az ajtóban, aztán megköszörülte a torkát, hogy észrevegyék.
Harry és Ginny megfordult.
- Úgy látom, minden a terv szerint ment, igaz, Potter? - kérdezte Minerva.
- Igen professzor - bólintott a fiú és felállt. Volt rajta valami furcsa. Valami szokatlan. McGalagony nem igazán tudta volna megmondani, hogy mi, de valami megváltozott rajta. Az arca ugyanaz volt: csinos, koránál jóval fiatalabbnak tűnő - mégis volt valami különbség. Talán szájának máskor lágy vonala látszott most határozottabbnak, talán a szemei nem csillogtak olyan csintalanul, mint máskor... komolyabban tűnt.
A professzor megdöbbent a felismeréstől hogy ez a fiú felnőtt - tulajdonképpen alig huszonnégy óra leforgása alatt. Nem az évek tették öregebbé, hanem az élet számos megpróbáltatása - és különösen ez a mostani… Az a tudat, hogy apa lesz - az volt életének legnagyobb megpróbáltatása.
Most pontosan úgy nézett ki, mint az apja: egy felnőtt férfi.
|