Valószínűleg valami alagsorban vagy pincében lehetett, mert a hely hátborzongató és homályos volt. Elhátrált a kandallótól, amíg valami meg nem bökte a vállát.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁ! - visította, hirtelen megfordulva. Csak egy lándzsa volt az, melyet egy páncélöltözet tartott a kezében. A fiú megtörölte a homlokát, és jobbra fordult. Pillantása egy az asztalon fekvő kézre esett. Test azonban nem tartozott a kézhez.

Dudley közel volt az ájuláshoz.

Legnagyobb megkönnyebbülésére a boltos nem volt jelen. Így talán észrevétlenül elhagyhatja a raktárt.

Lábujjhegyen osont át a szobán az ajtóhoz, - igencsak röhejes látványt nyújtva.

Jobbra fordult, és megakadt a szeme egy másik boszorkányon, aki hanyagul egy élénk lilára festett ház ajtófélfájához támaszkodott. Rikító rózsaszín, enyhén áttetsző talárt viselt, arcát pedig vastagon lepte az arcfesték. Legalább negyven éves lehetett és a plasztikának segítségével próbált jóval fiatalabbnak látszani. Nem sok sikerrel.

- Hé, te ott! - szólt oda Dudleynak, miközben egyik szőkére festett hajtincsét csavargatta a három centi hosszú vörös, műkörmökkel díszített ujjai köré.

- Én? - nyelt egyet Dudley.

- Igen, te - válaszolt a nő, hatalmas ajkait csücsörítve. - Gyere ide.

- M… miért? - hebegett Dudley.

- Mert kedvelem a cuki kövér fiúcskákat, édes - fuvolázta a ’hölgy’.

- Azt hiszem… inkább nem… - mondta a fiú, és balra fordulva beleütközött egy kaszás emberbe.

- ÁÁÁÁÁ! - rikoltott Dudley és elrohant abban a biztos tudatban, hogy a férfi le akarta vágni őt a kaszájával. Nem számított merre rohan, rá sem pillantott a falakon lévő táblákra, csak futott, futott, futott... amíg el nem botlott egy eldőlt seprűnyélben.

- Hé, hagyd már abba! - szólt egy hang - Nem szégyelled magad? Egy ilyen nagyfiú, és szipog, mint egy négyéves kislány?

- Ne cikizd, George, nem látod milyen rémült szegény fickó?

- Hűha, George, ez tényleg a Dursley fiú! - rikkantotta a hang, amely a jobboldali szempár gazdájáé volt.

- Persze, hogy ő! - nevetett a másik. - Eltévedtél, Diddy? Kérsz egy kis karamellát?

Ebben a pillanatban Dudley rájött, kikkel áll szemben. Ez a két fiú adta neki három éve a Nyelvnyújtó Nyalánkságot!

- Ne... csak ti ne... - motyogta, hátrálva előlük.

- Hé, Dudlicsek, már mész is? - röhögcsélt Fred. - Csak meg akarunk kínálni egy kis édességgel. Nem érdekel a dolog?

De Dudley már nem hallotta. Úgy rohant, ahogy csak kövér lábai bírták.

- Nem érdekelte - állapította meg csalódottan George.

- Kár - vigyorgott Fred. - Biztosan ízlett volna neki az új Fog-Festő Fánk!

* * * * *

Aznap a legendás lények gondozása órán Hagridtól azt a feladatot kapták a Griffendélesek és a Mardekárosok, hogy nagy kádakban fürdessék meg az immáron kicsavarodott marslakókat, akiknek még mindig ’furcsa’ szaguk volt. Nem mintha leghalványabb jelét mutatták volna, hogy ez valaha is megváltozna...

- Ezt a szemetet! Ezek a visszataszító kis gennygombócok soha nem fognak úgy illatozni, mint a rózsák, mindegy mennyi tusfürdőt és fürdősót adagolunk nekik! - jelentette ki Malfoy undorodva.

Hagrid hitetlenkedve rázta meg bozontos fejét. El sem tudta képzelni, hogy valaki hogyan undorodhat ezektől a csodás lényektől. - Csak folytasd, Malfoy.

- Rendben, de ha más tanáraim azt fogják mondani, hogy büdös vagyok, megmondom nekik, hogy a te hibád. Te akartad, hogy dédelgessem ezeket a ronda... jaj! - egy öntudatos marslakó éppen megharapta Malfoy lábát. - Meg fogom... meg fogom mondani az apámnak, hogy megint szörnyeket tenyésztesz, Hagrid! - a fiú szeme dühösen megvillant.

- Hátrább az agarakkal, Malfoy! - vágott közbe Ron. - Az apád nincs többé abban a helyzetben, hogy ártson Hagridnak vagy bárki másnak, mióta rajtakapták azon, hogy illegális fekete mágiás cuccokat rejteget a kúriátokon.

- Az az átkozott apád, mindenbe beleüti az orrát, Weasley, de ez nem marad így örökre, biztosíthatlak!

- Hé, hé, hé! - kiáltotta Hagrid. - Amíg én vagyok itt a tanár, senki sem fenyegethet senkit, megértettétek? Ez különösen rád vonatkozik, Malfoy.

A mardekáros fiú arca vörös lett a méregtől. - Senkinek sincs joga így beszélni velem! Világos, te túlméretezett idióta?!?

- Nincs szükségünk a társaságodra, Malfoy - dörögte Hagrid. - Állandóan tönkreteszed az óráimat, elegem van belőled! Menj, és ne is gyere többé legendás lények gondozására, hallod!?

- Ki az ördög mondta, hogy jönni akarok a hülye órádra, te lompos, agyatlan félóriás? - kiáltotta Malfoy és elrohant.

* * * * *

Dudley vissza se nézett, csak futott, futott, futott, amíg oda nem ért Borgin és Burkes boltjához. A bolt furcsán ismerősnek tűnt neki.

Homlokára csapott. Hiszen ebből az üzletből jött ki!

Tudta, hogy nincs ideje a kirakat előtt lődörögni. Bepillantott az ablakon, de most sem látta sehol a tulajdonost. Belépett, becsukta maga mögött az ajtót, és a kandallóhoz sietett. Nem talált rajta hopp-port.

Dudley kétségbeesett. Akkor meg hogy tudja elhagyni ezt a nyomorult helyet?

Körülnézett, hátha talál valamit - bármit - ami kicsit is emlékeztet a hopp-porra. Kinyitott néhány dobozt, bepillantott az asztal alá, de semmi használhatóra nem lelt. Odalépett egy nagy ládához, amely furcsa szagot árasztott. Kinyitotta és egy rettenetes múmia tárult a szeme elé. Rondábbnak tűnt, mint azok a marslakók, akiket a video-játékaiban szokott gyilkolászni. Becsapta a láda fedelét és szájára szorította a kezét, megpróbálva elfojtani hányingerét. A legközelebbi vödörhöz futott, hogy abba hányjon, de megtorpant, amikor meglátta, mit tartalmaz. Hopp-port!

Már nem is volt hányingere.

Kivett egy maréknyi port, a lángokba szórta és ezúttal érthetően így szólt: - Roxfort!

* * * * *

Malfoy elmosolyodott. Kissé jobban érezte magát.

Valami furcsa ropogó hang rázta fel merengéséből. A zaj a lángokból jött.

Tudta, mit jelent ez a hang: valaki érkezik a hopp-por-hálózaton keresztül.

Milyen különös. A Roxfortban senki sem használ hopp-port. Az egyik házszabály az volt, hogy a tanulók nem utazhatnak hopp-porral.

Malfoy kiegyenesedett karosszékében és pálcáját készenlétben tartva várta a látogatót.

A következő pillanatban egy szőke, nagyon kövér fiú robbant ki a kandallóból és arcra esett a hideg kőpadlón. A fiú megrázta a fejét, felnézett és meglátta a rászegezett pálcát.

- Nem csináltam semmit, kérlek, ne ölj meg! - nyüszítette.

- Fogd be a szád és állj fel mugli! - szólt a pálcát tartó fiú.

- Mugli? Honnan tudod, hogy én... - pislogott a kövér fiú.

- Minden magam korabeli varázslót ismerek. És te nem úgy nézel ki, mint bárki közülük... nos, kicsit emlékeztetsz Crakra és Monstróra, de még ők is értelmesebben festenek.

Az újonnan érkezett fiú újra pislogott. - Mi? Ööö, hol vagyok?

- A Roxfort Boszorkány- és Varázsló Képző Szakiskolában.

- És ki... ki vagy te?

- Az attól függ, TE ki vagy, Malacka...

- Én... Dudley Dursley vagyok - a fiú kinyújtotta kövér kezét, de Draco nem fogadta el.

- Dursley? - vonta fel a szemöldökét Malfoy. - Ismerős ez a név... csak nem annak a seggfej Potternek vagy az unokatestvére?

- De az vagyok! - bólintott Dudley buzgón. - És te?

* * * * *

Dudley szájtátva bámult a másik fiúra. - Nem értelek.

Dudley megvakarta a fejét. Még mindig nem értette.

- Tudod, Dudley, mielőtt megérkeztél, épp azon tűnődtem, hogyan szabadíthatnám meg a világot az unokatestvéredtől.

Erre megjegyzésre Dudley szeme megvillant. - Megszabadítani a világot Harrytől?

- Pontosan - bólintott Draco. - És te, barátom, segíthetsz nekem.

- Én? Hogyan?

- Könnyen, Dudlicsek - somolygott Malfoy. - Egy házban laktok, ugye? Így beszélhetsz vele, bemehetsz a szobájába, és... hozzáférhetsz még az ételhez is, amit eszik.

- Azt akarod, hogy mérgezzem meg? - mondta Dudley helytelenítő pillantással. - Gyűlölöm, de soha nem ölném meg. Soha.

- Nem?

- Miért? Mi ez, ha nem méreg? - vonta össze szemöldökét Dudley.

- Csak egy bájital, amit Piton professzor ma tanított nekünk.

- Én... én nem akarok részt venni ebben - mondta Dudley. Nem hitte, hogy a fickó fiolája nem mérget tartalmaz. Nem akarta élete hátralévő részét egy cellában tölteni, ahol nincs tévé, és nem tudná nézni a kedvenc filmjeit. - Nem azért jöttem ide, hogy ártsak Harrynek. Én csak...

- Igen? Akkor meg miért jöttél? - kérdezte Draco érdeklődő pillantással.

- Nos, Követtelek... - Dudley elpirult és lesütötte a szemét.

- Követtél? Engem? - Malfoy nem mert hinni a fülének. Ez a kövér malac eljött hozzá? De honnan tudja, hogy én is ide járok? Ja, persze, a talár. Miért követtél?

- Hallottam a híreket - Dudley most már vigyorgott.

- Mi?

- Harry teherbe ejtett valami csajt, és idejöttem megnézni.

- Ó, hát így állunk. - Malfoy is vigyorogni kezdett. - Nos, igen, igaz a hír. Potter felcsinálta a barátja hugát, és most jön a zabigyerek. De akkor is... Ha attól megijedsz, hogy engem észreveszel, hogy volt bátorságod eljönni ide?

- Hát... Nem bátor voltam, inkább kíváncsi... -Dudley most egy kicsit már tartott Dracotól. - Szerettem volna tudni, ki az, aki bedől Harrynek. Méghozzá ennyire.

- Térjünk a tárgyra, Duddy. - Malfoy már türelmetlen volt.

- Dudley! És milyen tárgyra? - Dudley nem értette, mit akar a fiú.

- Segítened kell nekem.

- Mondtam már, hogy nem fogok.

Dudley megrázta fejét.

- Ahaaa - Dudley nyelt egy nagyot. Kezdett nagyon ideges lenni, és azt kívánta, bár sosem használta volna a kandalló-hálózatot. Azt kívánta, bár sohase látta volna meg a szőke fiút...

De már nem volt visszaút. Félt, mert nem tudta, mire képes.

- Oké. Mondd el, mit kell tennem?