Tizenötödik fejezet

Piton mindent megtett, hogy eltitkolja a szégyent, amelyet Draco Hóborc kezétől szenvedett el, de Craknak hála aznap délre minden roxforti diák tudott az előző éjszakai esetről. Crak ugyanis megbotlott a Nagyterem küszöbében, és hogy el ne essen, megkapaszkodott Draco süvegében. Az pedig lekerülve a szőke fiú fejéről, felfedte Draco fürtjeit, melyeket addig a süveg alatt rejtegetett... A varázslótanonc haja még mindig kék- és bíbor csíkos volt. Dumbledore még Mrs. Skower univerzális varázskosz eltávolítójával sem tudta eltüntetni a festéket.

Látva a fiú hippi-szerű hajviseletét, az egész Nagyterem nevetésben tört ki, és attól fogva Malfoynak kénytelen volt eltűrni a többiek csipkelődését.

- Hé, Draco tényleg napszemüveges napocskákat viseltél a talárodon? - kiáltotta Seamus.

- Azt hallottam, az orangutánok baromi jók voltak az arcodon, Malfoy! - tette hozzá Dean.

- Igaz, hogy az egészet Hermionénak és Ginnynek köszönheted? - kérdezte gúnyos vigyorral Ron. Rettentően büszke volt a barátnőjére és a húgára.

- Ja, igaz, Vízlipatkány - válaszolt Draco. - És tudod, mit? Beárulhatnám őket érte, ha akarnám...

- Tényleg? - vonta fel szemöldökét Ron. - És ki hinne neked… Pitonon kívül? Nem beszélve arról, hogy örülhetsz, ha nem kapsz büntetést, amiért a folyosón tartózkodtál lefekvési idő után.

- Nem önszántamból voltam ott, ugyanolyan jól tudod, mint én - morogta Draco. - Na, hagyj békén, és törődj a magad dolgával... például... menj és keresd meg azt a patkány barátodat! Remélem, te is elveszel!

Ron levegőért kapott. Honnan tud Draco Harry eltűnéséről?

- Meglepődtél, hogy tudok róla, mi? - gúnyolódott Malfoy. - Legalább előnye is volt annak, hogy tetőtől talpig befestettek. Hallottam, amikor Dumbledore elmondta Pitonnak, hogy Potter eltűnt. Ó, a szegény kishúgod! Esélye sincs, hogy férjhez menjen hozzá, és a családod szégyenben marad örökre! - vihogott. - Újabb téma az újságíróknak, Vízlipatkány! Képzeld csak a főcímeket: 'A Weasley gyerek most már biztosan törvénytelen', vagy 'A szökevény vőlegény'. Csúcs, nem?

Ron éppen orrba akarta vágni Dracót, amikor McGalagony hangja félbeszakította kis csevegésüket: - Minden tanuló menjen a klubhelyiségébe! A tanárokat kérem a tanáriba!

- Látod, Weasley? - vigyorgott Malfoy. - Tanári konferenciát tartanak a te semmirekellő haverod miatt! Na, találkozunk bájitaltanon! Valami szuper méregről fogunk tanulni... Megkérem Pitont, hogy rajtad próbálja ki! - ezzel elsétált, maga mögött hagyva a dühös Ront.

- Mr. Weasley, nem hallotta McGalagony professzor utasítását? - kérdezte Flitwick professzor a tanári felé sietve.

Ron csak bólintott.

A tanárok értekezletet tartanak, hogy megbeszéljék szegény, eltűnt Harry ügyét. Ron soha nem érezte magát ilyen nyomorultul - félt, hogy elvesztette legjobb barátját... örökre.

- Igaz ez, Albus? - kérdezte Lupin homlokráncolva.

- Igen, legnagyobb sajnálatomra igaz - sóhajtotta az igazgató. - A fiú elveszett, és még a kiküldött baglyok sem találják. Már elküldtem Hagridot, hogy keresse Dursleyéknél, de szerintük Harry rögtön vacsora után elhatározta, hogy visszajön a Roxfortba, és elindult Mrs. Figghez... csakhogy nem érkezett meg... Senki sem tudja, hol van. Valószínűleg valami erős átok rejti el előlünk - egy átok, amely azonosíthatatlanná teszi a baglyok számára.

- De miféle átok lehet az? - vetette közbe Bimba professzor.

- Csak találgathatunk - felelte McGalagony. - De Albus erősen gyanítja, hogy egy bizonyos Teih-Nessegrev főzetnek köze van a dologhoz.

- Micsoda? - ugrott fel Flitwick. - Soha nem hallottam ilyen bájitalról. Maga igen, Perselus?

Piton nem válaszolt rögtön. Emlékezett rá, hogy nyolc vagy kilenc napja ezt a bájitalt tanította a hetedikeseknek. - Igen, persze hogy ismerem. Az egyik legbonyolultabb bájital a világon. Megtanítottam... öö próbáltam megtanítani a hetedikeseknek a múlt héten. Egyikük sem tudta megfelelően elkészíteni. Senki, kivéve Malfoyt - tette hozzá gondolatban.

- Mit tud róla? - kérdezte Minerva.

- Egy német varázsló találta fel a tizenharmadik században. A név a német 'Vergessenheit' szóból ered, amelynek jelentése feledés. A főzet csak tiszta vízhez adva hatásos, és teljesen kitörli annak az emlékezetét, aki megissza. A mellékhatása pedig az, hogy láthatatlan aurát von fogyasztója köré, amely elrejti a baglyok és egyéb mágikus detektorok elől. Idáig még nem találták fel az ellenszerét. Nos, ez minden, amit mondhatok erről a bájitalról. Különben is, nem lehetünk biztosak benne, hogy Pottert tényleg ezzel mérgezték meg. Van még több más lehetőség is.

- Igen? Mondjon egyet! - szólt Lupin.

Piton nem reagált Lupin szavaira. Még most sem állhatta a vérfarkast, mindegy, milyen jó tanár volt. Megint Remus lett a sötét varázslatok kivédése tanár, ami elég ok volt Piton számára, hogy még kevésbé kedvelje.

- Mit tehetünk most? - kérdezte Flitwick. - Küldjünk szét embereket Potter keresésére Angliában?

- Nem - válaszolt Dumbledore. - Titokban kell tartanunk, amíg csak lehet. Magunk közül kell küldenünk valakit.

- Igen, feltétlenül küldenünk kell valakit! - helyeselt McGalagony, szeme szikrázott szögletes szemüveg mögött. - Valakinek MEG KELL találnia azt a szegény fiút! Nagyon valószínű, hogy elvesztette az emlékezetét és nem talál vissza ide! El tudják képzelni, milyen szörnyű veszélybe kerülhet? Pláne, hogy Voldemort szabadon garázdálkodik? Meg kell őt találnunk - ennyivel tartozunk neki.

- Tartozunk neki? - Piton olyan képet vágott, mint aki lenyelt egy szurcsókot.

- Igen, Perselus, tartozunk neki! - állította Minerva különösen szigorú tekintettel. - Nélküle a Roxfort már többször is elpusztult volna. Megmentette az iskolát attól az őrült Mógustól, elintézte a Titkok kamrájának veszedelmét, és visszavonulásra kényszerítette a Sötét Nagyurat tavaly is.

- Az Black volt, nem Potter - emlékeztette Piton.

- Blacknek nem sikerült volna Harry nélkül - válaszolta Dumbledore. - Ezt el kell ismernie, Perselus.

- Hogyne, persze... nem szabad elfelejtenünk mit művelt Potter az iskolával... ő okozta az évszázad botrányát - morogta Piton az orra alatt, teljesen megszégyenülve.

A kollégái lehordják - Potter miatt! Megint Potter! MINDIG Potter! Még az elveszett vagy halott Pottertől sincs nyugta!

- Rendben, zárjuk le a vitát - vágott közbe Lupin. - Én elmegyek megkeresni Harryt... ha beleegyezik, Albus.

Dumbledore egy pillanatig elgondolkodva nézett rá. - De ki fogja tanítani a sötét varázslatok kivédését a távollététedben?

- Jeles kollégám, Piton professzor - felelte Remus.

Piton felnézett. Micsoda? Lupin ajánlja őt az igazgatónak? Biztosan álmodik.

Megcsípte magát. Nem, nem álom volt. - Örömmel helyettesítem Lupint - fordult Dumbledore-hoz.

- El tudom képzelni, milyen örömmel, Perselus - bólintott Albus. - Rendben van, Remus, jöjjön velem. Meg kell beszélnünk az utazás részleteit.

Ahogy az ajtó becsapódott az igazgató és a vérfarkas mögött, gonosz vigyor ült ki Piton sárgás arcára.

Végre. Megkapta amit mindig is akart. És, ami azt illeti, ezt Potternek köszönheti...

- Rooon! Meddig várjak még rád? - kérdezte Hermione idegesen. - A sötét varázslatok kivédése két perc múlva kezdődik! Fejezd már be a piszmogást azzal a pirítóssal, jó?

Ron folytatta a rágást. - Ne sürgess, Herm!

- De nem akarok elkésni Lupin órájáról! Azt mondta, ma a jetikről tanulunk!

- A jetikről? - morgott Ron. - Ó, ne! Már tanultunk róluk... másodikban, nem emlékszel? Az a Lockhart mondta Harrynek, hogy utánozza a jetit, amelyet állítólag évekkel korábban győzött le. - Ron egy kancsó tejért nyúlt. - Emlékszel, szegény Harrynek egy grizzli-medve bundát kellett viselnie, hogy hasonlítson egy kicsit a jetire? - szíve összeszorult a gondolatra. Mintha azt kérdezte volna: 'Emlékszel Harryre?' - tudta, hogy Hermione ugyanúgy szenved, mint ő - egy percre sem tudták kiverni a fejükből legjobb barátjukat. Ron sejtette, hogy Ginny is hasonlóan érez, kétségbeesett, majdnem reménytelen.

- Hagyd azt a kancsót, és gyere már végre! - parancsolta a lány.

- Igenis kapitány! - sóhajtotta a fiú és felállt. - Remélem ez az óra élvezetesebb lesz, mint az a másik volt Fürtöskével!

- Persze, hogy jobb lesz. Lupin órái mindig nagyszerűek - felelte Hermione, amint felfelé siettek. Amikor odaértek a sötét varázslatok kivédése tanteremhez, már zárva találták az ajtót. - Látod? Elkéstünk! - ráncolta szemöldökét a lány.

- Szerencse, hogy Lupin soha nem büntet meg senkit... - mondta Ron hangosan, kinyitva az ajtót.

- Az Lupin, Weasley. Nem én - jött egy mogorva hang odabentről.

Ron és Hermione villámsújtott pillantásokat váltott. Mindketten érezték, hogy a vér megfagy az ereikben. - Ez... ez Piton... - suttogta a fiú. - Most mit csináljunk?

Valószínűleg életében először, Hermione sem tudta, mit feleljen.

- Ha nem akarják, hogy levonjak ötven pontot a Griffendéltől - fejenként ötvenet - akkor ne várasson sokáig Weasley! - jött Piton hangja az osztályteremből.

A két fiatal nagyot nyelt és belépett. Minden szem rájuk szegeződött, amint a helyük felé tartottak.

- Nem engedtem meg, hogy leüljenek! - mondta Perselus érdesen. Hermione és Ron megfordult. - Weasley, álljon a sarokba az óra végéig, hogy megbánja szemtelenségét. Granger, maga menjen a táblához és írja - "Esküszöm, hogy soha többé nem késem el Piton professzor órájáról" mondjuk... ötszázszor.

Hermione nem hitt a fülének. Egyetlen tanár sem teheti EZT VELE.- Mire vár Granger? Mozduljon!

- Micsodaaa? - Hermione elkékült a méregtől. Hogy mer valaki így beszélni vele? Ő egy mintadiák! Senkinek sincs joga így bánni vele! SENKINEK!

- Hé, gyere Hermione! - nyújtotta felé Ron a krétát.

- Nem, Ron, köszönöm - felelte a lány hűvösen, és Pitonhoz fordult. - Nem-fogom-azt-a-hülyeséget-leírni-ötszázszor!

- Herm... - Ron megfogta a karját.

- Nem, Ron, hagyj beszélni! - lökte el a fiú kezét.

- Beszélni? - mondta Piton mogorván. - Nem emlékszem, hogy engedélyt adtam volna arra, hogy kinyissa azt a nagy száját, Granger! Ha nem engedelmeskedik, akkor el is mehet! Az ajtó arra van! És ne merészeljen visszajönni az óráimra - a bájitaltant is beleértve!

- Kirúg engem, professzor? - kiáltotta Hermione - Rendben van, megyek Dumbledore professzorhoz! Lássuk, mi az ő véleménye a maga tanítási módszereiről!

- Hátrább az agarakkal, Granger! - Piton gúnyosan mosolygott - Sajnos Dumbledore épp távol van.

- Akkor megyek McGalagony professzorhoz! - vágott vissza Hermione.

- McGalagony együtt távozott Albusszal, tegnap este. Két hétig nem jönnek vissza - Perselus még gonoszabban mosolygott.

- Jól van, akkor elmegyek! - nézett Ronra a lány. - Te is jössz?

A fiú megrázta a fejét. - Nem, Herm... és neked se kéne... - mondta, állva Hermione gyilkos pillantását. - Sajnálom... - motyogta, de a lány már nem hallotta, mert kirohant a teremből.

A következő órájuk legendás lények gondozása volt, és a tanulók megint a marslakókat fürdették. Hagrid elég jókedvűnek látszott. - Csend... csend és nyugalom...- sóhajtotta. - Malfoy nem zavar minket többet... Prefektus létére nem tud viselkedni... - pillantása Ronra esett. - Mért vagy olyan szomorú? Örülnöd kéne, hogy az a féreg nincs itt.

- Ja, persze… Malfoy elrohant az utolsó óráról... pont mint Hermione - morogta a fiú.

- Hermione? - a félóriás szeme elkerekedett. - Ezt meg hogy érted? Öö, akartam is már kérdezni, hogy miért nincs itt a barátnőd.

Ron elpirult. Honnan tud Hagrid az ő és Hermione kapcsolatáról? - Később elmondom, oké?

A vadőr bólintott. - Jól van, gyerekek, kapjátok fel a kefét, és sikáljátok meg a marslakók hátát! Gyerünk, azt akarom, hogy úgy illatozzanak, mint a vadvirágok a roxforti parkban!

Minden diák hozzáfogott a büdös, zöldes marslakók tisztításához, amelyek végig fura böfögő hangokat hallattak.

- Na, gyere, mondd el mi bánt! - fordult Hagrid Ronhoz, miután a diákok eltávoztak a kastély irányába. - Öntsd ki a szíved!

Ron leült a barátja mellé. - Minden... minden elromlott, Hagrid. Először is… Harry elveszett.

- Tudom - mondta a félóriás rezignáltan.

- Elveszett, és a baglyok sem találják meg - sóhajtotta Ron. - Dumbledore professzor, McGalagony és Lupin biztosan ezért hagyták el a kastélyt. Talán meg akarják keresni, nem tudom. De most Piton tanítja a sötét varázslatok kivédését, és szörnyen goromba volt Hermionéval, ő meg elrohant... Azt hiszem borzasztó dühös rám, mert nem szálltam szembe Pitonnal. Most biztosan úgy érzi, hogy elárulták... hogy én elárultam.

- Hé... - Hagrid megszorította Ron vállát. - Nem a te hibád volt. Igazad volt, hogy nem ellenkeztél Pitonnal. Néha nagyon komisz tud ám lenni.

- Komisz? Az nem kifejezés! - mondta Ron. - Mennem kell, Hagrid. Meg kell keresnem Hermionét és elmondanom neki, hogy ...

- Hogy szereted, igaz?

- Pontosan - Ron halványan rámosolygott a barátjára és elsietett.

- Herm...

- Ne szólj hozzám - felelte a lány, fel sem nézve Bájgúnár Bill Biográfiájának negyedik kötetéből. Valószínűleg eldöntötte, azzal bosszantja Ront, hogy tüntetőleg épp azt a könyvet olvassa.

- Figyelj, Herm én...

A lány becsapta a könyvet, felállt és a könyvtár ajtaja felé indult.

Ron azonban nem szándékozott elengedni. Elkapta a karját, hogy visszatartsa.

- Ne - érj - hozzám - te... - sziszegte a lány, azon küszködve, hogy kiszabaduljon, de Ron keze erősen szorította.

- ... micsoda? - kérdezte Ron, megpróbálva befejezni a mondatot. - Áruló? Talán. Bolond? Nem hiszem. Ha valakit bolondnak lehet nevezni, az biztos nem én vagyok.

Hermione összevonta a szemöldökét, csinos arca egy éppen visítani készülő sikítószelleméhez kezdett hasonlítani. - Te... te Pitont választottad! Nem engem, őt! - kiabálta.

- Nem akartam, hogy kicsapjanak, Herm. Dumbledore és McGalagony távollétében Piton az igazgatóhelyettes. Most hatalom van a kezében, és a Roxfortban egyetlen értelmes lény sem tenne keresztbe neki!

- Úgy érted, hogy én nem vagyok értelmes? - csikorgatta a fogát Hermione. Habár a negyedikben történt eset óta neki volt a legszebb fogsora az egész iskolában, most mégsem igazán tetszett Ronnak.

- Figyelj, Hermione, nem akarok vitatkozni veled, szeretlek!

- Hah! Szeretsz? Furcsa módját választottad, hogy bebizonyítsd! - a lány megpróbálta ellökni a fiú karját, de az még mindig szorosan tartotta.

- Hermione, szerinted megéri kirúgatnod magad az iskolából? Pláne most, amikor végzősök vagyunk?! - Ron megpróbált hatni Hermione józan eszére, és a tanulás iránti lelkesedésére. - Gondolj csak arra a rengeteg szuper vizsgára, amelyen át kell majd mennünk az év végén! Mindet el akarod mulasztani? Képzeld el azokat a csodálatos feladatokat: McGalagony biztosan azt adja fel, hogy változtassuk egymást kardfogú tigrissé! Binns húsz láb hosszú fogalmazást írat majd Szeplős Szepiről és Veszett Viktorról. És persze Hagridtól is szenzációs feladatot kapunk, például, hogy lopjuk el egy Magyar Mennydörgő egy tüskéjét, vagy lovagoljunk meg egy vad egyszarvút... Ezt a sok heccet mind ki akarod hagyni?

A lány a cipőjét bámulta. Ronnak igaza van. Nem szalaszthatja el a lehetőséget, hogy képzett boszorkány legyen - még Piton sem tarthatja vissza attól, hogy az legyen.

- Oké - sóhajtotta. - Megyek és bocsánatot kérek Pitontól, és megalázkodom, ha kell. AKAROM azt a diplomát.

- Okos kislány - mosolygott Ron. - Te leszel minden idők legpompásabb boszorkánya.

- Biztosan az leszek… Szíveskednél elengedni végre?

- Ó, bocs - pirult el Ron és követte a lányt a szemével. - Öö, Herm... - a lány visszafordult az ajtóból. - Komolyan gondoltam.

- Mit? - kérdezte a lány szórakozottan.

- Azt, hogy szeretlek. Igazán.

- Még szép, hogy komolyan gondolod - válaszolt Hermione és összeszedve minden bátorságát, elindult Piton szobája felé, hogy engedélyt kérjen az óráinak látogatására.

Hangos csattanás hallatszott az emeletről, amitől Molly Weasley elejtette a serpenyőt. - Mit csináltok már megint? - kiáltotta mérgesen.

- Semmit, anya! - kiáltott vissza George.

- Semmit? - kérdezte az anyjuk kiborulva. - Annyira megijesztettetek, hogy elejtettem a kedvenc serpenyőmet! Apátoktól kaptam az esküvőnkre, és most behorpadt! A ti hibátok! Reparo!

- Nem akartuk, anya - hallatszott Fred hangja.

- Gyertek le, kész a reggeli! - kiáltotta Molly. - Bár nem érdemlitek meg - tette hozzá.

- Jövünk! - kiabálták azok kórusban. Egy pillanattal később két megperzselődött Weasley iker viharzott le a földszintre. - Mi van reggelire? Éhen halunk!

- Állj! - rikkantotta az anyjuk. - Álljatok meg az ajtóban! Be ne gyertek a frissen kitakarított konyhámba, amíg nem mosakodtatok meg!

- De anya, ez csak egy kis korom, semmi más! - érvelt George. - Éhesek vagyunk!

- Felfelé! Azt mondtam, felmenni! - rivallt rájuk Molly. - Hallani akarom, ahogy csobog a víz!

- Oké... - sóhajtotta Fred. - Gyerünk, George.

Felmentek, és kinyitották a csapokat. - Na, most anya hallhatja, ahogy csobog a víz - vihorászott George. Vártak még két percig - pont addig, amíg egy gyors mosdás tart - aztán lementek.

- Kész vagyunk, anya. Kaphatunk egy pirítóst?

- Üljetek le - mondta Molly halvány mosollyal. - Itt a reggelitek... - egy pirítóst akart adni Frednek, aki mindkét kezével nyúlt érte. Molly visszarántotta a pirítóst és megragadta Fred kezét. - Ezt nevezed te tisztának? Ezt?

Fred rápillantott a tenyerére. - Jé, biztos akkor lett piszkos, amikor lejöttünk... megfogtam a korlátot... valószínűleg kicsit poros volt...

- Poros, mi? - Mrs. Weasley összevonta a szemöldökét. Ebben a pillanatban pont úgy nézett ki, mint Percy amikor az üstök fenékvastagságáról szóló jelentése írása közben megzavarták. - Csak tájékoztatásul közlöm, hogy tegnap takarítottam le a korlátot.

- Igazán? - George ártatlanul nézett rá. - Akkor a padlásszellem volt az. Biztosan unatkozott és csak úgy viccből bepiszkította a korlátot.

- Viccből, mi? - Molly egy 'ne-nézz-már-hülyének' tekintetet vetett rájuk. - Tűnjetek a szemem elől! Ma nincs reggeli!

- De, anyaaaaa...

- Semmi 'de anya' - válaszolta Mrs. Weasley szigorúan. - Megvolt a lehetőségetek, de eljátszottátok. Most...

Nem tudta befejezni a mondatot, mert a lángok a kandallóban ropogni kezdtek, jelezve, hogy hívás, vagy látogató érkezik.

Az utóbbi jött.

Egy öreg hölgy botorkált ki a kandallóból, koromfekete macskája pedig kiugrott a karjából.

- Vader! Jössz vissza rögtön! - kiáltott a cicára, de az nem hallotta. - Ó istenem, sajnálom Mrs. Weasley, ő a legújabb macskám, csak tegnap vettem. Még kiscica és nagyon pajkos.

- Ó, ne is törődjön vele. Szeretjük a macskákat - válaszolta Molly. - De elárulná, hogy ön kicsoda?

- Ó, milyen neveletlen vagyok! - az öregasszony elvörösödött. - Arabella Figg vagyok - nyújtotta kezét, amit Molly szívélyesen megrázott.

- Örülök, hogy találkoztunk Figg kisasszony. Vagy Figg asszony?

- Ó, igen Figg asszony. Özvegy vagyok - felelte Arabella. - Vader! Hagyod békén azt a függönyt! Ne kapard az ajtót! Ó, sajnálom Mrs. Weasley, olyan játékos. Talán nem kellett volna elhoznom.

- Talán - bólintott Molly. - Minek köszönhetjük megtisztelő látogatását Mrs. Figg?

- Ó, majdnem elfelejtettem - kuncogott Arabella. - Nos, Harry Potterről van szó. Tudom, hol van.

- Dursleyéknél, gondolom - felelte Molly, gondolván, hogy az öregasszony nyilván szenilis.

- Dursleyéknél? - vonta fel szemöldökét Mrs. Figg. - Még nem is hallotta?

- Mit? - kérdezte Mrs. Weasley zavartan.

Fred és George aggódó pillantásokat váltott.

- Harry majdnem két hete távozott Dursleyéktől, és senki sem tudja, hová ment.

- Távozott? Senki sem tudja... ó, istenem! Megszökött! Megijedt a felelősségtől, hogy feleségül kell vennie az én kis Ginnymet, és megfutamodott! Az a nyavalyás...

- Nem, nem, nem, kérem Mrs. Weasley, hadd fejezzem be! - vágott közbe Arabella. - Egyáltalán nem szökött meg. Elvesztette az emlékezetét, és valahogy nyoma veszett. Nézze meg ezt - nyújtott át egy újságot a vörös hajú asszonynak. - Mugli újság, egy régi barátom hozta, aki átutazott Great Whingingen.

Molly kinyitotta az újságot. A második oldalról két ember mosolygott rá: Harry és...

- Hiszen ez Gilderoy Lockhart! - pihegte.

- Lockhart? - képedtek el az ikre is. - Harryvel?

- Igen, nézzétek: KÉT SZERENCSÉTLEN AMNÉZIÁS VÁRJA, HOGY VALAKI FELISMERJE ŐKET - olvasta fel Molly a főcímet. - Szegény, szegény drága Harry... - könnyek szöktek a szemébe. - És én majdnem azt gondoltam, hogy... pedig nem tehet róla... - letörölte könnyeit. - De, nézzétek! A homloka!

- Mi van a homlokával? - kérdezték az ikrek kíváncsian.

- A sebhely! Nem látom a sebhelyét!